Elcsábította a dolgozókat a Microsoft, de lecsaphat az EU

A Microsoft nemrég felszívta egy AI-riválisát, és Margrethe Vestager azt mondja, közbelép az EU, ha ebből trendet csinálnak a tech cégek.

Sokan érdekes húzásnak tartották, amikor a Microsoft nem felvásárolta az AI terén riválist jelentő Inflection startupot, hanem a dolgozók zömét magához csábította, köztük a társalapítókat is.

Mindenki az új Microsoft AI részlegnél dolgozik a fogyasztói irányba való terjeszkedés keretében. Ez igazából érthető, hiszen trösztellenes oldalon az USA és az EU is nagyon kritikus a céggel szemben.

Az EU trösztellenes vezetője, Margrethe Vestager azt mondja, hogy ők is tudnak a dologról, és közbelépnek, ha ebből a gyakorlatból trend lesz. A riválisok már most panaszkodnak, ugyanis a szakemberek és a technológia úgy került át a Microsofthoz, hogy annak nem kellett szembenéznie egy hagyományos felvásárlásánál esedékes hatósági kritikával, vizsgálattal.

Vestager szerint figyelik a fejleményeket, de mivel nem felvásárlás vagy egyesülés történt, ezért a szabályok is mások. Egyelőre nem hoztak döntéseket, de figyelik, hogy mindez úgy történt meg, hogy ne tudják alkalmazni a szokásos eljárásokat.

Vestager szerint sokan aggódnak, hogy más cégek is erre a gyakorlatra állnak át – ha ez megtörténik, akkor felléphetnek ellene a verseny megőrzése és a törvények pontosítása érdekében.

Azóta történt

Előzmények