-
IT café
Új hozzászólás Aktív témák
-
emiki6
veterán
Retep kolléga itt járt spartant próbálni.
Én a HD600-át hallgattam 15-30p erejéig. Elsőre nagyon nem jött be, volt egy tipikusan olyan hangzása is, amit nem komálok, illetve vékony - testetlen hangúnak tűnt, de aztán ahogy szoktam meg (járatódott be ), úgy kezdett egyre jobban tetszeni. Hallatlanban nem voltam jó véleménnyel róla, ami nagyon megváltozott jó irányba!
A tere vitathatatlanul kicsi, közvetlen, "bezárt", tehát a térélmény nem a fejes erőssége, viszont a közvetlenségnek ugyanúgy megvan a maga varázsa (természetesen a saját karakterével). Mivel az ének vagy rap közvetlenebb, ezért az energiája jobban át jön; nem közvetett, hanem ... közvetlen. "Catalyst" fejes, ami jól átviszi a zene energiáját (tök jó lenne edzős fejesnek, ha sport fejes lenne. ) . Legalábbis ez volt azt első benyomásom.
A mélyéről mindenképp érdemes megemlíteni, hogy: nagyon rendben van és egyáltalán nem kevés! Illetve az sem elhanyagolható, hogy a magasai sem zavaróak, tehát a fejes hibátlan és tök jó.
Tök más karakter, mint amihez szokva vagyok, felkerült az "egyszer kölcsön kell kérjek egyet 1-2 hétre" fejesek listájára, hogy ki tudjam deríteni: való e ez nekem, kell e nekem ilyen vagy ehhez hasonló? (költői kérdés)
Kívánom neked, hogy mindent megkapj az élettől, hogy rájöjj, nem elég. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Quad Era-1, Grado Hemp & Neumann NDH-30 "salesman"
-
s4tch
veterán
válasz emiki6 #104301 üzenetére
HD600 + Spartan szerintem kiemelkedő párosítás. Nem tudom, hirtelen tudnék-e sok olyan erősítő + fejes kombót mondani, ami hasonló áron hasonló színvonalat is tud. Lehet, hogy az R70x-et is meg lehet hasonlóan hajtani relatíve olcsó erősítővel, de nem vagyok benne biztos. Illetve a HP50 is tud marha jó lenni kb. bármiről. És ennyi.
-
emiki6
veterán
válasz s4tch #104307 üzenetére
Oh, újra van készleten? Zsír! EHX csővel érdemes venni, ha minden igaz.
Amúgy inkább ízlés kérdése, hogy hd600 v 400i, különböznek annyira, hogy ne igazán lehessen őket összehasonlítani.
[ Szerkesztve ]
Kívánom neked, hogy mindent megkapj az élettől, hogy rájöjj, nem elég. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Quad Era-1, Grado Hemp & Neumann NDH-30 "salesman"
-
-
bitrograde
senior tag
válasz Dorien #104309 üzenetére
Már nem emlékszem, melyiket hallottam, a IV-et vagy a VI-ot hallottam (majd ferzoli megmondja ), de nekem valahogy szétesett, nem volt egyben a hang, és zavart kissé a közepe is, mert nem volt természetes az énekhang.
Eladó DIY OTL fejhallgató erősítő a hirdetéseim között.
-
RetepNyaraB
veterán
válasz s4tch #104303 üzenetére
Tetszett nekem is, de nem volt instant agyhalálom kercsóhoz képest. Mármint kicsit másnak tűnik (nem hallgattam össze a kettőt közvetlenül) és persze a cső hangjában van egy "ütés" ami sok fejesnek jót tesz, a hd600-nak pl. kifejezetten - de ennyi. Majd egyszer lenyúlom emikitől egy napra.
A 400i nagyon kellemesen zenélt róla, meglepett. Ami még jobban, hogy a Quad teljesen rendbejött, míg nálam írtam egy hónapja kb, hogy mennyire fos volt a kercsó láncról és bárhányszor elővettem, ugyanazt gondoltam róla.
Ezenkívül lapult még egy s840 a fiókban és az volt az igazi meglepetés, milyen finoman zenélt a maga visszafogott módján!
Na és pl. A Sextettet is összedugtam röviden (tényleg röviden) és az meg sokkal jobbnak tűnt kercsóról, ami megint meglepő, hiszen a cső, meg minden.
A dt550 beyer nem változott sokat\érdemben. Azt contaxtg is mondta anno, hogy mindegy mire dugom. Mármint pozitív értelemben. Amit tud, azt igazából hozza egy mikrosütőn is."I don't know half of you half as well as I should like; and I like less than half of you half as well as you deserve."
-
bitrograde
senior tag
válasz RetepNyaraB #104311 üzenetére
Az a Sextett érdekes darab. Korábban volt nekem is, de semmivel sem tudtam akkoriban érdemben meghajtani. A fiókból most előkerült egy álruhás (Philips N6330), és kell rá hegesztenem egy csatlakozót, mert szétment a forrasztásnál. De amikor sikerült működésre bírnom, akkor igen meglepő hangot produkált. Holnap talán már többet tudok mesélni.
Eladó DIY OTL fejhallgató erősítő a hirdetéseim között.
-
Ba cy lus
őstag
válasz emiki6 #104301 üzenetére
Pedig a HD600 azért annyira nem más, mint a HD650, a két fejhallgató kölcsönösen nevezhető egymás legközelebbi rokonának (HD580-at nem kezelem külön a HD600-tól). Persze a HD650-et megfelelően erősítve.
Egyébként nekem is tervben van még egy HD600 (a régi revízió vagy HD580) próba a saját láncomban, de egyelőre másra kell a pénz.
[ Szerkesztve ]
-
RetepNyaraB
veterán
válasz bitrograde #104312 üzenetére
Jaja, meglepő hangot (nem feltétlenül jót, mai értelemben, de olyat, ami a maiak meg nem) tud mutatni. De itt ma délelőtt meglepően nem tette és ezen lwpődtem meg
Ba cy lus@ hallgattam hd650-et is közvetlenül Dorien első generációs hd600-a mellett. Nagyon más a kettő karaktere (bár persze nem annyira más, mint egy más gyártó másik fejese). Egyáltalán nem adnám a 600-at a 650 mélyeiért cserébe. Nem bizony.
"I don't know half of you half as well as I should like; and I like less than half of you half as well as you deserve."
-
Tim82
nagyúr
válasz bitrograde #104312 üzenetére
A koronavírus időszak előtt több fejhallgatóstalálkozóra is vittem az N6330-at.
"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA
-
Ba cy lus
őstag
válasz RetepNyaraB #104314 üzenetére
Erősítőtől is függ. A HD600 lényegesen könnyebb eset erősítőt tekintve. Valószínűleg ez is benne van a véleményedben.
-
Dorien
veterán
válasz RetepNyaraB #104314 üzenetére
Az első generációs HD600 még a rézgyűrűs változat volt a fekete selyemtakarósok közül. Később a Sennheiser megoldotta a driver rögzítését a rézgyűrű nélkül is, és a tied már egy olyan darab.
Wherever you go - go with all your heart.
-
s4tch
veterán
válasz Dorien #104309 üzenetére
Elfogadom a véleményed, azzal együtt, hogy szerintem nálad továbbra is korlátot jelent a dac + erősítő. Szerintem érdemes lenne abban az irányban is kísérletezned, nem csak a fejeseket forgatni. A HD600 például extra sokat elrejt magából, ha nincs kihajtva. Tudom, beszéltünk már erről pár éve, és biztos elégedett vagy a mostani cuccokkal, amik egyáltalán nem rosszak, de amikor a D2000-et a HD600 fölé helyezed, ott nem a fejesekről kellene beszélgetni, hanem az erősítésről. A D2000 nyilván könnyebben hajtható, a HD600 nem épp ez a kategória, úgyhogy ha nem hallottad passzoló erősítőről, akkor a tudása töredékét ismered. Szerintem az egy végállomás fejes, ha valaki neutrális hangot keres - de hozzáillő erősítő nélkül nem fogja megmutatni magát.
-
Dorien
veterán
válasz s4tch #104318 üzenetére
Hallottál Final Sonorous IV vagy VI fejest?
Neked szerintem hasonlóan az a bajod (másokhoz hasonlóan itt a topikban), hogy meg akarod mondani a másiknak, hogy milyen a "tökéletes hang". Holott mi mind kísérletezünk, és épp abba az irányba megyünk, amelyik nekünk tetszik. Ez egy rohadtul szubjektív műfaj. Más zenéket hallgatunk, mást és mást szeretünk, és ezek néha (ritkán) metszik egymást. Szinte minden fejesnek megvan a maga rajongótábora. Én mondjuk sosem tudtam egy DAC-ért vagy egy erősítőért rajongani, de elfogadom, ha valaki meg igen.
[ Szerkesztve ]
Wherever you go - go with all your heart.
-
emiki6
veterán
válasz RetepNyaraB #104311 üzenetére
Az s840 SRH840 akart lenni.*
És a Quad a spartanról volt hallgatva, ami elvileg rossz kéne legyen, azt mégis jó. 🤷♂️ Persze van ott valami furcsa szinergia az ibasso d14 bushmaster + spartan a mullard csővel láncban, szóval nem tudni mekkora részben a spartan érdeme.
Kívánom neked, hogy mindent megkapj az élettől, hogy rájöjj, nem elég. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Quad Era-1, Grado Hemp & Neumann NDH-30 "salesman"
-
Dorien
veterán
(A végére úgyis hitvita lesz belőle, de úgy néz ki újra és újra végig kell rágni ezt a csontot... Az emberi természet alapvetően már csak ilyen, hogy próbálja ráerőltetni a sajátját a másikéra. Lásd vallások.)
[ Szerkesztve ]
Wherever you go - go with all your heart.
-
s4tch
veterán
válasz Dorien #104319 üzenetére
Hallottam a jobbikat, fericske elhozta több találkozóra is. Klassz fejes, de a HD600 jól meghajtva szerintem jobb. Nem tudom, írhatok-e ilyen véleményt, vagy ez már offenzív a világodban.
Eszem ágában sincs megmondani, mi a tökéletes hang. Csak egy 100%-ig jó szándékú javaslat lett volna részemről. Az emberi természettel kapcsolatos megjegyzésed elengedem, csak annyit tennék hozzá, hogy tőlem megkaptad eddig az alapvető tiszteletet, a minimális elvárás ugyanez visszafelé is. Kösz.
-
RetepNyaraB
veterán
válasz emiki6 #104320 üzenetére
jaja az. Már olyan rég hallottam róla, hogy a neve se nincs meg
Ba cy lus@ igen, bizonyára igazad van. Ha a Spartant a 600-ra tervezték (a gyártói oldal szerint), akkor a 650-nel biztos nem ideális páros.
és Dorien@ valami rémlett igen, de nem foglalkoztam az utánanézéssel."I don't know half of you half as well as I should like; and I like less than half of you half as well as you deserve."
-
Ba cy lus
őstag
válasz RetepNyaraB #104323 üzenetére
Ha a Spartant a 600-ra tervezték (a gyártói oldal szerint), akkor a 650-nel biztos nem ideális páros.
Inkább úgy fogalmaznám meg általánosságban, hogy ami a HD600-hoz lett tervezve, az a 650-hez nem feltétlenül alkalmas. Viszont a fordítottja szerintem áll: ami technikailag alkalmas a HD650-hez, az a HD600-hoz is. -
:AMF:
senior tag
válasz RetepNyaraB #104323 üzenetére
"Ha a Spartant a 600-ra tervezték (a gyártói oldal szerint)"
Én a gyártó oldalán csak " We recommend Sennheiser HD600"-at látok. Egyébként a Spartan Music-nak nem sok köze van a tervezéshez. Ez egy kínai erősítő Spartan logóval. (Az Amazonos termékfotón HD650-el. ) -
stellaz
addikt
Mondjuk nem tudom mennyire nevezhető jó fejesnek, ami ennyire érzékeny arra, hogy mivel van hajtva....
-
Polllen
nagyúr
válasz :AMF: #104325 üzenetére
A design-ba belenyúltak egy kicsit, megoldották a két oldal együttfutását, illetve jobb QC-t mondanak magukról.
stellaz
Ha a 600/650-re gondolsz, továbbra sincs varázslat. 300 ohm-s fejes, kell neki egy jó és értelmes teljesítményű erősítő.
Az, hogy csöves vagy nem csöves erősítő, az már ízlés kérdése.[ Szerkesztve ]
"Odamentem egy párhoz...négyen voltak!"
-
bitrograde
senior tag
válasz stellaz #104326 üzenetére
Ez jó kérdés. Pár éve felmerült az avx fórumain, hogy bizonyos angol és magyar monitorsugárzók igénylik a combos, árkategóriájuk felett messze játszó vasakat, és akkor aztán létrejön a csoda. Én akkor azt gondoltam - most is egy kicsit -, hogy aki azokat a nagyvasakat megengedheti magának, az nem aprócska monitort biggyeszt rá, a faltól kimért távolságban, néhány négyzetméteren. Tehát egyértelműen aránytévesztés esete forgott fenn, szvsz. Itt azonban kissé más a helyzet: kategóriájának megfelelő áron is bőven találni majd' minden Sennheiser 6-os sorozathoz kiváló párosítást, mely szintekkel feljebb emeli a hangzását. Ezt is lehet nem szeretni, mert van aki tényleg az "akármire rádugom, szóljon jól" elvét vallja inkább, tagadni azonban nehéz.
Eladó DIY OTL fejhallgató erősítő a hirdetéseim között.
-
stellaz
addikt
válasz bitrograde #104328 üzenetére
Ilyen esetben mondjuk jó lenne ha a gyártónak lenne referencia terméke, de legalább ajánlása hozzá, hogy na, mi ezzel a lánccal képzeltük el, hogy ezzel szól úgy, ahogy akartuk. És persze -ahogy írod - kategórián belül maradva.
-
:AMF:
senior tag
válasz Polllen #104327 üzenetére
Hey there I run Spartan Music so can answer some of the questions. Basically we worked with Wangs to make this amp but there are some differences beyond visual. Firstly, there are some modifications made inside the amp. I found that that there was a little bit of noise in the left (or right, I can’t remember!) channel. You could hear it when there wasn’t anything playing, and it was really annoying me so I got an amp tech to look at it and applied his recommended adjustments.
Secondly, I’m not sure how it is now, but the Wangs amp shipped with stock Chinese tubes. We use either EHX or JJ Electronic.
Apart from that they’re basically the same. We sell the Helot in Europe and Wangs are free to sell their version in the US. If anyone notices too much noise in their Wangs amp shoot me a message and I can let you know the mod.
[link]
Az "amp tech" nem tervezett, csak javasolt némi módosítást. Amit az utolsó mondat szerint bármelyik Wang's tulajjal megoszt, ha kéri. Az oldalukon gondolom ugyanerről a módosításról írnak... marketingül.RetepNyaraB: nem ez volt a célom, csak némi pontosítás.
Apró érdekesség, hogy a csövek fűtése 6.3V-ról megy a Spartanban.
[ Szerkesztve ]
-
bitrograde
senior tag
válasz stellaz #104329 üzenetére
A HD800-hoz van, aztán állítólag sok köszönet nincs benne. Sajnos a Sennheisernél rég leállt a komoly fejlesztés. A 660S2-re azért majd kíváncsi leszek, de nem azon az áron. Érdekes, hogy lemondanak újra a 150 Ohmos driverekről.
Eladó DIY OTL fejhallgató erősítő a hirdetéseim között.
-
nqmad
csendes tag
válasz -NoVa- #104296 üzenetére
én meg közben felraktam a korábban linkelt bordás rácsot. Nagyjából azt tapasztalom, amit a többiek is, picivel több subbass, tisztább, erősebben fókuszált hang. Térben is pontosabb, de mintha picit intimebb lenne. A legerősebb változás nekem a fókusz. Teljesen rács nélkül homályosabb, ezzel éles.
-
fehér_ember
addikt
válasz bitrograde #104332 üzenetére
Én bő 2 évet jól elvoltam a sima 660 S-sel aztán mikor s4tch kölcsönadta az akkori Anandáját azonnal el tudtam engedni a sennheisert.
Szóval én ezekre már nagyon kíváncsi sem vagyok. Persze ha lesz ősszel hifishow, akkor ott azért egy röpke pillanatra felteszem, de személy szerint én nem várok ezektől hifimani magasságokat .
Topping fejeserősítői persze érdekelnének kíváncsiságból, de jól megvagyok a Teac HA-501 + Ananda és a Microfluentamp + DT770 párossal is.
Az arcam black box 500-at egyébként jobbnak találtam mint a tc impact twint. Úgyhogy mostmár azt használom ha pc-ről fejesezek. Zidoo uhd2000-rel még hasonlítgatnom kell.#104319Dorien
Miért adtad el a Sonoruos VI-ost? Nekem az pl. fejestalin jobban tetszett fericske sokkal drágább nyitottjánál is (amúgy a fülelt 6-os is az övé volt).
Az ízlésekben igazad van, de szerintem a fejesen kívül a többi dolog is sokat számít.[ Szerkesztve ]
-
-NoVa-
addikt
válasz nqmad #104333 üzenetére
Ötletelés lesz ebből. Intimebb tér és egyben fókuszáltság az simán lehet a szétosztott, elszeparált visszhangok miatt, amik így kivezetést kapnak, és nem pattannak vissza a ház oldalfaláról. Ellenben azt valami puhával burkolva is meglehet ugyanez az effekt, ebből még lehet méretre vágott ritkább szivacsbetét.
-
Ba cy lus
őstag
válasz fehér_ember #104334 üzenetére
Én sem várok már hifimani "magasságokat".
-
canadaa
tag
Sziasztok!
Testvérem rendelt egy Audio technika ATH-M40x -et, de azt mondja szoros neki, nyomja. Fülpárna is kicsi neki.
Mit ajánlhatnék neki ami tuti komfort zóna lenne? Nekem DT990 Pro -m van, majd odaadom neki hogy próbálja ki, azzal nem hiszem hogy gondja lenne. Viszont annyit meg nem akar rá költeni. (40k volt az ATH40x, inkább csak alatta keres).
Esetleg nézzen meg egy Superlux DT770 klónt? Pl. Superlux HD-330 és aliexpressről jobb párnák?1.) Hol szeretnéd használni a fejhallgatót?
Otthon, de zárt kell.
2.) Milyen célra szeretnéd elsősorban használni?
Játék
3.) Mennyi a fejhallgatóra szánt maximális összeg?
40k
4.) Új vagy használt?
Új
5.) Circumaural vagy supraaural?
Fület körül ívelő
6.) Zárt vagy nyitott?
Zárt
7.) Milyen hangzást vársz a fejhallgatótól, mi az, ami zavar?
Nem különösebben érzékeny a hangzásra.
8.) Honnan vásárolnál?
Mo.-n.
9.) Milyen forrással rendelkezel (miről hallgatnád)?
Universal Audio Volt 1 USB hangkari. Jack 6.3[ Szerkesztve ]
-
all6atos
tag
válasz -NoVa- #104335 üzenetére
"Intimebb tér és egyben fókuszáltság" - inverzét esetleg el lehet érni, anélkül, hogy érdemben vesztene a tisztaságból és pozícionálásból? Gondlok itt dóm/inverz-dóm alakra, akár enyhe csillapítással; "lencsékre", "reflektorokra". Valamire ami nagyítja, "gömbösíti" a teret, már ha ez mond valamit az elmeállapotomon túl is . Tangerine Dream egy planetáriumban.
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz canadaa #104337 üzenetére
Hangzásra jó neki az M40X? Műbőr is zavarja? Nyitott (Írtad, hogy zárt, de a Superlux HD330 is kérdés volt. Az helyett szerintem jobban járna egy Omnitronic SHP-600-al.)
[ Szerkesztve ]
Eladó Meze 99 Neo + Hifiman HE400SE https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/gzula_hun/index.html
-
canadaa
tag
válasz Gzula[HUN] #104340 üzenetére
Műbőr nem zavarja, viszont az egyik fontos paraméter volt még, hogy lehessen cserélni majd rajta a párnákat (bocs, ezt elfelejtettem az előbb írni). Eddigi fülesei (Hyperx cloud 2, cooler master mh752) mint elkezdtek mállni (asztali mikrofonja van már).
Zártat szeretne, superlux hd330 -at csak azért írtam mert méretre ha minden igaz, ugyanaz mint a DT990 és azt fel tudom vele próbáltatni. -
nqmad
csendes tag
válasz -NoVa- #104335 üzenetére
A szivacsbetét jól hangzik, viszont ez a bordás cucc tud mást is, a sub tartományt picit erőteljesebbé teszi. Igazából ez volt az elsődleges célja a fejlesztőnek. Elsőre nem is tűnik fel nagyon a különbség, annyira természetes. Viszont ha visszarakom az eredeti rácsot, hiányzik az a kis plusz mély energia...
-
Samtya
senior tag
válasz canadaa #104341 üzenetére
Próbáljatok a Cooler Masterral kezdeni valamit, mert az egy jó fejes. Aliról nem lehet rá párnát szerezni? Kipattintós, műanyagkeretes a párnája, elsőre jó nehezen jön szét, plasztikkártyával alányúlva lehet megindítani.
A Superluxok nem szólnak jobban. A HD330 maxra kihúzva akkora, mint a DT990 két pöttyre. Esetleg ha a fejpánt ívét valahogy kisebbre görbítitek, akkor lehet nyerni még rajta valamit (vékonyfejűek előnyben).
A Superlux HD-669 a zárt, de az meg tappancsos pántú, nem mindenkinek jön be + a fülrész itt is műbőrös. -
Bogyó bá'
nagyúr
válasz Samtya #104343 üzenetére
Csak ki kellene próbálni a konkrét típust - fejformától is nagyon függ a kényelem.
Csak azért neked írom a választ, mert Te konkrétan a DT-990-et hoztad fel példának: nekem kicsi (de legalábbis nem nagy) a fejem, motoron M-es bukósisakot hordok, nincs is motoros ismerősöm, akinek ez a sisak elégséges volna, mindenki L-es, XL-es bilit hord. Viszont a DT-990-et 5 pöttyre kell kihúzzam a 8-ból, így kényelmes a felfekvése. Lehet rossz helyre tervezték a fülemet....
[ Szerkesztve ]
Galilei halott! Már Einstein sem él! ...és én is nagyon szarul érzem magam...
-
Samtya
senior tag
válasz Bogyó bá' #104344 üzenetére
Sisakoknál sem szabványos a méretezés. Különböző gyártók azonos jelzésű sisakjai szerintem méretben eltérhetnek. Ott tényleg fontos a próba. Nekem XL-es van, de már sokat strapált és nagy is rám, L-es elég lenne. A DT990 meg 2 pöttyön jó.
A pántjának íve viszont totál rá van gyógyulva a fejformámra. -
Gzula[HUN]
őstag
válasz canadaa #104341 üzenetére
A HyperX Cloud II. és a CM MH752 helyett azért 40ezerig nehéz jobbat találni. (Vágom, hogy adnak hozzá mikit, de annak ellenére.) A Cloud II-höz egyébként 2 pár párnát adnak, azzal mi lett? Vagy a szokásos fejpánt málás? A CM-nél talán egy fokkal körülményesebb a párna csere, mert tudomásom szerint perforált a párnája, és a tökéletes munkához mókolni kell. (Mérget nem vennék rá, de a Sony MDR 1A párnája lehet jó hozzá. Ha érdekel a mérete, akkor le tudom mérni az enyémről. Garit nem vállalok, hogy 100% tökéletes lesz hozzá.)
Ha egy fejest kell írnom, akkor legyen - bár nyitott - ez az aprós SHP9600-as. Olyan vezetékkel használod, amilyennel akarod. Ha szükséges, akkor egy V-moda Boomproval headsetté tudod alakítani. Párna meg van hozzá.
Zártban meg mondjuk egy AT AVC-500-as. HyperX Cloud méretű párna kell hozzá, ha megvan még a Cloud II textil párnája, nyárra pont jó is lenne hozzá (ha nincs klíma). Viszont vezetéke nem cserélhető. Cserébe tartós.
Ha nem akar ennyire nyújtózkodni, akkor továbbra is a HyperX Cloud vonalon maradnék. Ha meg a pénz és a jó ár/érték arány a szempont, akkor OneOdio Monitor 60-as.
[ Szerkesztve ]
Eladó Meze 99 Neo + Hifiman HE400SE https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/gzula_hun/index.html
-
Xelo
addikt
-
canadaa
tag
válasz Gzula[HUN] #104346 üzenetére
Cloud2 extra párna neki nem volt, lehet hogy rosszul mondtam és egy régebbi modell csak.
CM MH752-ről nem gondoltam volna hogy szét lehet kapni a párna részénél. Van egy műanyag lefogatója. Megnézem még ali-n hogy van-e hozzá csere.
MH752 hangzásától én azért annyira nem vagyok elájulva. Amit adnak hozzá USB hangkarival szerintem kifejezetten rosszul szól. Anno hasonlítottam egy Takstar PRO82-hez ami, én ég és föld különbségnek éreztem.
Sony párna méretét megköszönném, jó lenne ha össze tudnám nézni.Philips jó tipp, régebben nézegettem őket, lehet akár meg is felelne neki.
-
Digitalis
senior tag
HD560s is nagyon klassz vele. Olcsó kis Dx1 hangjában valóban van egy kis plusz. Főleg a tisztasága, texturált "zengése" tranziens, térhálós hangok visszaadása miatt tetszik nagyon.
DX3 pro + ami szintén remek volt, de mikor az izgalom csökkent, placebofillemet levetkőzve elvégeztem egy tényleges elmélyült, vak összehasonlítást, a fent említettek miatt inkább a DX1 mellett tettem le a voksot.Akahito gonosz mestere ismét figyelmeztetőn felemelte ujját, nem csak az a fontos, hogy mi mindent érint meg a fény és miként teszi, ordította, hanem talán még ennél is fontosabb, hogy mi minden van még a világon, ami nem fért rá a képre, habár ugyanabban a fényben áll.
Új hozzászólás Aktív témák
- Bemutató Beyerdynamic DT880 Bass Mod
- Hír Eszement zajszűrő koncepció a Panasonictól
- Hír Üvegborítású high-end fejhallgató a Sennheisertől
- Hír Hamarosan érkezik a kézzel készített high-end fejhallgató Japánból
- Hír Abszolút prémium high end fejhallgatót villantott a Grado
- Blogbejegyzés Gyémántokkal "kipitykézett" Focal fejhallgató 30 millióért
- Hír Korrektnek tűnő fejhallgatóval jelentkezik az Onkyo
- Hír Fa fejhallgatóval próbálkozik a JVC
- Sapphire Pure Radeon 7700 XT AMD 12GB GDDR6
- MacSzerez.com - iPad Pro 11" M2 / 4.Generáció / 128GB / Wifi / Asztro / Garancia!
- Eladó Philips TAB8505/10 soundbar, tökéletes állapot!
- ZOTAC Geforce RTX 3080ti Trinity OC
- LENOVO LEGION IDEAPAD Y520-15IKBN , i7 7700HQ , 1050 Ti , 12GB DDR4 , 128GB m.2 , 1TB HDD
- Apple iPhone 11 Pro 256 GB, Midnight Green, Független, karcmentes, újszerű állapotban, Akksi 75%
- Eladó új 20-mm kék és sárga színű szilikon mágneses szíj, Samsung Galaxy 4/5 órához.
- Corsair LL12cm RGB LED 3db ventilátoros + vezérlő.(20.000-ft)
- 780 Eladó Újszerű Thinkpad T495 AMD Ryzen 5 IR Kamerával /16GB RAM 256GB SSD Újszerű Akkuval
- Új bontatlan Samsung QE65QN90CAT NEO QLED 4K UHD Smart TV 3 év Garancia
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs