Új hozzászólás Aktív témák
-
Horka1
tag
És tovább görgetve a gondolatot, a gyermek, biztonságban is érzi magát a szülő mellett, és ami fontos még Dalai Láma kolléga fogalmazta meg, hogy nyitott, nincsenek megrögzöttségei, ezért elfogadó, és mer fantáziálni, és olyan dolgokra is rákérdez, amire a "felnőtt" még csak nem is gondol.
Ha felteszek egy kérdést 5 embernek, 5 féle választ fogok kapni rá. Melyik a helyes? Meg kell-e versenyeztetni a válaszokat, vagy mondhatjuk azt, hogy mind az öt meglátás helyes, mert mind az öt lehetőség benne van a helyzetbe. De nyilván mindenki a saját szempontjai alapján ítéli meg, az adott kérdést. Tehát a tudások, nem versenytársai, hanem kiegészítői egymásnak. Nyilván vannak olyan elképzelések, amit nem tudunk jól kifejezni, ahogy most én is bajban vagyok, de addig agyalok rajta, míg egy logikusan felépülő koncepció lesz belőle. Hipotézisnek már jó, csak logikus rendszerbe kell foglalni. Ha eddig eljutok, ugyan annyi esélye lesz az elméletemnek, hogy az valóság, mint bármely eddig nem bizonyított elméletnek. Mint annak mondjuk, hogy rothadásnak induló halottak megelevenednek, és erre egy egész hitrendszert építenek tömegek, és erre tanítják őket, pedig egy grammnyi bizonyíték erre nincsen.
Teremtsd meg az okokat, az eredmények pedig majd természetes módon következnek! http://hajdufighting.blogspot.com/
Új hozzászólás Aktív témák
- Bemutatta első fejhallgatóját a Sonos
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- Külpolitika
- Politika
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Elektromos autók - motorok
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- DIGI kábel TV
- Motorolaj és szűrő topik
- További aktív témák...
- Üzletből, garanciával, patika állapotban, iMac 27"5K (2019) i5/16GB RAM/Radeon Pro 570/1TB Fusion/
- üzletből, új Razer Book 13" i7-11th gen 16RAM/1TBSSD FULLHD IPS TOUCH FULL FÉM váz/magyar bill.
- Apple gyártói garanciával, bontatlan, iPhone Se 3 kártya-független, apple világgaranciával
- iPhone 13 Pro Max 128GB Gold/ PATIKA ÁLLAPOT!
- Google Pixel Buds Pro
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest