Ötvenmilliós bünti - fellebbez a Tele2

Ötvenmillió forintos versenyfelügyeleti bírsággal sújtotta kedden a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Tele2-t. A Tanács megállapította, hogy a telekomcég egyes reklámjaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartással népszerűsítette szolgáltatását, illetőleg azt nem tárgyilagosan hasonlította össze a versenytársak – mondjuk ki, a T-Com – szolgáltatásaival. A vizsgált reklámok között még 2004-ben és 2005-ben sugárzottak is szerepeltek.

A GVH Versenytanácsa négy szempontból marasztalta el a Tele2-t; az ingyenességről, a havidíj hiányáról és a kapcsolási díjról szóló tájékoztatás, valamint a versenytársakkal való összehasonlítás szempontjából.

Faramuci helyzet a Tele2 számára, de a hívások ingyenességével és a havidíj hiányával kapcsolatban épp a versenytársak költségei miatt marasztalták el. A társaság azt a hibát követte el, hogy a reklámokban nem tájékoztatta a fogyasztókat, hogy a szolgáltatás igénybevételéhez – mivel a Tele2 maga nem rendelkezik hang továbbítására alkalmas hálózattal – szükség van egy vezetékes előfizetésre is, amelynek viszont van havidíja, tehát nem ingyenes. Így, függetlenül attól, hogy saját szolgáltatásaiért a Tele2 valóban nem szedett havidíjat, és az úgynevezett ingyenes hétvégék alkalmával sem számított fel költségeket, a fogyasztóknak mégis kellett fizetniük – még ha ez a pénz nem is a Tele2 kasszájába folyt be. A GVH állásfoglalása ezzel kapcsolatban az volt, hogy az „ingyenesség” fogalma alatt a fogyasztók az ellenszolgáltatás teljes hiányát értik.

Nem tartják jogosnak

A Tele2 sem a mértékét, sem az alapjait nem tartja jogosnak a GVH-bírságnak, ezért fellebbezni készül a döntés ellen. A cég különösen sajnálja, hogy a Versenyhivatal elmarasztalta az ingyenes hétvégék egyes hirdetéseit is, mivel közleményük szerint a Tele2 valóban semmilyen ellenszolgáltatást, sem elkötelezettséget nem kért e napokon a vezetékes hívásokért, ráadásul még a regisztráció is ingyenes volt.

„Több százezer elégedett ügyfelünk megértette a reklámjaink által közvetített üzeneteket. Szolgáltatásainkat igénybe veszik. Úgy gondoljuk, hogy azért, mert megéri nekik” – mondta Laczkó Tóth Gergely, a Tele2 ügyvezető igazgatója.

A társaság ugyanakkor a GVH eljárása során maga is elismerte egyes reklámjainak jogsértő jellegét, valamint ezek némelyikét már a GVH fellépését megelőzően módosította.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tele2

Azóta történt

Előzmények