-
Optikai hálózatot épít Szegeden az Invitel
A távközlési vállalat megfontoltan halad az új technológia bevezetésével. A dél-alföldi megyeszékhelyen most egy kisebb telepen vált elérhetővé a gyorsabb internet.
Távközlés 29
-
Windows Vista SP1: közeleg a vég
Az operációs rendszer e kiadásának támogatása a nyáron megszűnik. Erősen ajánlott a frissítés.
Szoftver 39
-
Könyvtári kölcsönzéssel újít a Kindle
Még az idén elindul az új szolgáltatás. Egyelőre a sokakat érdeklő részletekről nem esett szó.
Tech 9
-
Az iPhone és az iPad titokban rögzíti a tulajdonos mozgását
A cég egyelőre nem reagált, nem tudni, hogy miért tárolják a készülékek az információkat, és azt sem, hogy miért teszik ezt titokban.
Biztonság 272
-
A vártnál kevesebb iPadet adott el az Apple
Az első negyedévben meredeken csökkent a tablet forgalma, de a vállalat pénzügyi mutatóin ez nem hagyott nyomot. Újabb árbevétel- és nyereségrekord.
Mérleg 7
-
A brit bíróság szerint nem jogellenes a „három dobásod van” törvény
A döntést hozó bíró elfogadhatónak tartja a lekapcsolást, ha nincs más mód. A szolgáltatók csalódottak, mindenképpen fellebbezni fognak a döntés ellen.
Mérleg 39
-
Az Adobe CS 5.5 újdonságait mutatja be a HAUG ingyenes előadása
A május közepén megrendezendő workshopon elsősorban az InDesign, a Flash Professional és a Dreamweaver kerül terítékre.
Szoftver 0
-
Május közepén megint lesz Innovációs Techshow
A Millenáris Parkban megrendezendő kiállításon 21 hazai fejlesztést lehet majd megnézni.
Tech 0
-
Itt a facebookos telefon, vége lehet a Skype-nak
Nem maga az ötlet és a technológia számít nagy dobásnak, hanem az, hogy egy olyan nagy cég próbálkozik, mint a T-Mobile USA.
Közösségi média 35
-
Kötelező lesz az egynapos szolgáltatóváltás lehetőségének biztosítása
Az uniós távközlési csomag élesítése május 25-én történik meg, és az Európai Bizottság keményen fogyasztópárti előírásokat fogalmazott meg.
Mérleg 4
-
Az idén jönnek az Intel-tabletek és -mobilok
A chipgyártó vezérigazgatója szerint minden készen áll az áttöréshez. A tabletpiacon az Android az első számú szövetséges.
Tech 50
-
Az új, szupergyors tenger alatti kábel megérkezett Dél-Afrikába
A WACS jelentős kapacitásnövekedést hoz, de arra még várni kell, hogy az afrikaiak olcsóbban jussanak internetkapcsolathoz.
Tech 18
-
Tovább szárnyal az Intel
Hiába nem tudott mindeddig betörni az okostelefonok és a tabletek piacára a chipgyártó, negyedévről negyedévre házi csúcsot dönt.
Mérleg 8
-
3D-s városmodellek érkeztek a Nokia térképeibe
A Google-éhoz hasonló a megoldás, ám az kérdés, a Nokia ezzel fel tudja-e venni a versenyt.
Szoftver 0
-
Hacker jutott be az Európai Űrügynökség rendszerébe
A támadó az akció megtörténtét és a megszerzett adatokat is nyilvánosságra hozta, de a jelszavakba beletörölt, hogy használhatatlanok legyenek.
Biztonság 35
-
Európában a magyar gyerekeknek van a legtöbb ismerősük a közösségi oldalakon
Az Európai Bizottság hangsúlyos szerepet kíván vállalni a fiatalok megvédésében, s ennek érdekében együttműködésre szólítják fel a közösségi oldalak működtetőit.
Közösségi média 17
-
Hivatalos: a Samsung kiszállt a merevlemez-piacról
A tegnap felröppent híresztelés megalapozottnak bizonyult: a Seagate veszi át a dél-koreai vállalat HDD-részlegét. Öt szereplőből három lesz.
Mérleg 25
-
Hamarosan elkészülhet a Chrome OS
A fejlesztők hozzájutottak az első stabil kiadáshoz. Talán egy hónap múlva hivatalosan is leleplezik a rendszert.
Szoftver 37
-
Kezdődik: az Apple beperelte a Samsungot
Steve Jobs vállalata több szabadalom, védjegy és ún. kereskedelmi csomagolás ellopásával vádolja a dél-koreai riválist. Amely viszontkeresettel fog válaszolni.
Mérleg 100
-
Százezer forintba kerül a magyar Kindle-rivális
Az eKönyv Magyarország megkezdte egy új könyvolvasó készülék forgalmazását hazánkban. Könyvek gyakorlatilag még nem kaphatók hozzá.
Mérleg 133
-
Kipróbálható az Office 365
Az irodai csomag felhőalapú, vállalkozásoknak szánt verziójának bétája a mai naptól nyilvános.
Szoftver 11
-
IT-analfabéta szivárogtatott ki atomtitkokat Nagy-Britanniában
A történet annyira elképesztő, olyan brutálisan hihetetlen, hogy a szakemberek csak a szájukat tátják: vajon hogyan történhetett meg ez?
Biztonság 38
-
A Samsung kiszállna a merevlemezgyártásból
Ha a Wall Street Journal által ismertetett forgatókönyv megvalósul, gyakorlatilag két nagy szereplő osztozik majd a piacon.
Mérleg 7
-
Sokmillió androidos felhasználót veszélyeztethet a Skype hibája
A vállalat elismerte a sebezhetőséget, de egyelőre még nem adtak ki biztonsági frissítést.
Biztonság 13
-
Tanfolyamra küldi a Google a YouTube-ra védett anyagokat feltöltőket
Abban bíznak, hogy az oktatás hatására kevesebb lesz a nem szándékos jogsértés.
Mérleg 14
-
Tízmillió szabadon felhasználható fotó a Wikipédia testvéroldalán
A Wikimedia Commonsba feltöltötték a tízmilliomodik állományt. A hazai önkéntesek szerint szükség lenne magyar gyűjtemények felajánlásaira is.
Közösségi média 0
-
A bestseller-író szerint a kalózkodás növelte a bevételeit
Neil Gaiman úgy, véli, hogy az ingyenes letöltések okozta kár hisztéria, mivel ő épp az ellenkezőjét tapasztalta.
Café blog 28
-
A Vista kevés lesz az IE 10-nek
A Microsoft megerősítette: a böngésző új verziója nem fog futni a Windows 7-nél régebbi rendszerein.
Szoftver 171
-
Magyarországról szolgálja ki a fél világot a Huawei
A vállalat több mint másfél éves tesztüzem után megkezdte a tömegtermelést magyarországi kiszolgáló központjában.
Mérleg 19
-
Elindult a Mozilla új Firefox-fejlesztési csatornája, az Aurora
A Firefox böngésző mostantól négy változatban érhető el, külön csatornákon.
Szoftver 12
-
Tényleg nem szeretjük az e-könyveket?
Miért van az, hogy Magyarországon a nagy kiadók a mai napig félnek az e-könyvtől, és csak szórványosan létezik magyar nyelvű tartalom? Válasz egy kis kiadó vezetőjétől.
Café blog 169
-
Az új pécsi szuperszámítógép nemcsak a kutatóké
A magyar kutatói infrastruktúra bővítése újabb fázishoz érkezett el: a debreceni egyetem után átadták a pécsin is a hatalmas kapacitással rendelkező új rendszert.
Tech 27
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
ma Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Mutatós, alsópolcos Axon 60-ak mutatkoztak be
ma Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Disney+
- HBO Max & OD topic
- ASUS routerek
- Mobilinternet
- Ukrajnai háború
- Okos Otthon / Smart Home
- Bambu Lab X1/X1C, P1P-P1S és A1 mini tulajok
- További aktív témák...