-
Idén is lesz európai Fotóművészeti Díj
Az Epson tavalyi nagy sikerű pályázata idén is várja a képzőművészettel, fotózással foglalkozó fiatalok alkotásait.
Társadalom 0
-
Harmadik generációs ADSL hűség és korlát nélkül
A TVnet 800 millió forintos beruházással vág neki az ADSL 3G-nek, amelytől az ügyfélszám duplázódását várja – a szolgáltatás paraméterei alapján nem alaptalanul.
Közösségi média 2
-
Egyesítsd és uralkodj!
A CA vállalatoknak szánt új védelmi megoldása olyan fokú integráltságot nyújt, hogy akár egyetlen személy is felügyelhet egy kiterjedt hálózatot.
Biztonság 0
-
Már vezetékest és mobilt is hív a T-Com Klipje
A T-Com és a T-Online VoIP szolgáltatása jelentősen bővült, de még mindig csak T-Com-ügyfelek számára érhető el.
Távközlés 12
-
Novell-páncél a Linuxnak
A Novell nyílttá tette az AppArmor alkalmazásbiztonsági programot: jó hír a Linuxra alapozó vállalatoknak.
Szoftver 0
-
Fogyasztói jogaink a téma
Múlt heti cikkünk nyomán ma este előben kérdezhetnek a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkatársától a radiocafé műsorában.
Társadalom 26
-
Összehozza az indiaiakat az internet
Indiában az ideális házastársaknak igen sok szempontnak kell megfelelniük. Az internetes oldalak segítenek a megfelelő jelölt kiválasztásában.
Közösségi média 0
-
Függőséget okoz az e-mail
A Symantec felmérése szerint a userek ötöde számára e-mail nélkül nem élet az élet. De vannak olyanok is, akik inkább dumálnak.
Közösségi média 3
-
Tavaly csak a Vodafone erősített
A piac telítődését jelzi, hogy lassul a mobilosok táborának növekedési üteme. A Pannon és a T-Mobile is veszített részesedéséből.
Távközlés 0
-
Két év börtön a forráskódot áruló hackernek
Az amerikai férfi a Windows NT 4.0 és a Windows 2000 forráskódjait árulta, de pechjére a Microsoft volt az egyetlen vásárlója.
Közösségi média 0
-
Azonosíthatatlan webhelytulajdonosok
Sok esetben lehetetlen a regisztrációs adatok alapján megtalálni egy oldal tulajdonosát. Bűnözők előnyben.
Közösségi média 0
-
Saját zenelejátszót tervez a Microsoft
Lapértesülések szerint a szoftvercég megunta az Apple zenepiaci magánszámát. Valami készül Redmondban.
Tech 4
-
Bizakodik a Sony
Magára talált a cég elektronikai üzletága. Az idei üzleti évre mínusz helyett immár profitot vár a japán óriásvállalat.
Mérleg 0
-
A legegyszerűbb még mindig papírt hackelni
Kedves cégvezető! Hiába védi Ön a cég it-rendszerét a külső támadásoktól, ha a hülye dolgozó szanaszét hagy minden fontos iratot.
Biztonság 0
-
Púp a Nokia hátán a hálózatieszköz-gyártás
A fejlődő piacokon volt a legerősebb a növekedés, nagyot esett a készülékek átlagára, csökkent a profit.
Távközlés 0
-
Védd magad, netes kereskedő!
A MasterCard világméretű kampánya a biztonságra koncentrál, ezzel próbálja megerősíteni az online vásárlás megbízhatóságába vetett hitet.
Közösségi média 1
-
Egyre fontosabbak a gyors WLAN-eszközök
A 100 Mbps feletti eszközök húzzák a piacot, így nagy várakozás övezi a még elfogadásra váró 802.11n szabványt.
Tech 0
-
A százdolláros laptop mellé áll az ENSZ
A világszervezet a projektet koordináló MIT-tel karöltve nemzetközi partnereket keres a programhoz.
Társadalom 0
-
Jól hajrázott a Microsoft
Az Xbox 360 gyártási problémái ellenére is rekordárbevételt hozott az ünnepi szezonnal záruló negyedév.
Mérleg 0
-
MSN Messengeren izen a magyar
A legtöbben a Microsoft IM szoftverét használjuk. A Yahoo a nők kedvence, a Skype-ot pedig a férfiak kedvelik.
Közösségi média 37
-
Nevet vált a Pannon GSM?
Lapértesülések szerint a T-Mobile után a második legnagyobb hazai mobilszolgáltató is korszerűsíti imázsát. Mégpedig hamarosan.
Távközlés 5
-
Meglepte az EB-t a Microsoft jámbor lépése
Politikustól szokatlan elszólással adott sajátos színezetet Európa és a Microsoft vitájának az Unió versenyügyi biztosa.
Mérleg 2
-
Warezszerverekre csapott le a rendőrség
A nagyszabású nemzetközi razzia keretében 9 szervert vittek magukkal a nyomozók. Vádemelés még nem volt.
Társadalom 9
-
IP-telefónia kkv-k számára
A Siemens hazánkban is bemutatta HiPath 2000 integrált adat- és hangkommunikációs rendszerét.
Távközlés 0
-
Összefog a kormánnyal a Microsoft a kémprogramok ellen
Először perel közösen egy kémprogramgyártót egy kormányzati szerv és egy szoftvervállalat.
Biztonság 0
-
Duplázott a Vatera
A hazai internetezők rákaptak az online aukciókra. Több mint 130 ezer felhasználója van az egyik vezető piactérnek.
Közösségi média 0
-
Platformfüggetlen is lehet a hazai közigazgatás
Az e-közigazgatás eszközeit teszteltette a Sun az Avnet-központban: a Polysys megfelelt a Ket. törvényi előírásainak.
Társadalom 0
-
Microsoft: vigyétek a forráskódot!
A szoftvervállalat kész licencelni a Windowsok programkódját, de korántsem biztos, hogy a hatóságokat ez kielégíti.
Társadalom 113
-
Hol a legolcsóbb a net?
A széles sávú hozzáférések hazai árai az uniós középmezőnyben foglalnak helyet. A sereghajtó Görögország.
Közösségi média 6
-
Mikor és hogyan cserélhető egy termék?
Legtöbben a karácsonyra kapott, de felesleges áruk cseréjekor szembesülnek vele, hogy az erről szóló jogszabályok változtak.
Társadalom 93
-
Cenzúráz a Google
Az üzleti érdek morális kompromisszumokat kíván. Elindult a cég kínai keresője, öncenzúrával.
Közösségi média 3
-
Látványosan nőtt az ADSL-hozzáférések száma
Miközben tovább csökkent a vezetékes vonalak száma, felpörgött az xDSL-piac – derül ki az NHH jelentéséből.
Távközlés 9
-
Belelendült az AMD
Ötéves csúcsponton a sunnyvale-i processzorgyártó piaci részesedése, és nem szeretne itt megállni.
Mérleg 2
-
Optimista a Sun
Bár a vállalat továbbra is veszteséges, élénk a kereslet a nagyvasak és a Galaxy szerverek iránt is.
Mérleg 0
-
Megtévesztette a fogyasztókat a T-Online
Az extrém használat miatt tavaly bevezetett ADSL-adatforgalmi korlát ellenére is korlátlanként reklámozta csomagjait a szolgáltató.
Távközlés 16
-
Nagy hidegben csődöt mondhat a mobil
A mobilhálózat kültéri rendszerelemei akár -30 fokban is gond nélkül üzemelnek, ám a telefonokat működésképtelenné teheti a nagy hideg.
Távközlés 6
-
Kicsinyes per a milliódolláros honlap ellen
Alex Tew médiavisszhangos sikere az irigykedők figyelmét is felkeltette. DoS-támadással elárasztott honlapja miatt most per fenyegeti.
Közösségi média 0
-
Piacvezető céget vásárol fel a CA
A vállalati alkalmazásmenedzsment területen sikeresen tevékenykedő Wily Technology 375 millió dollárért kerül a CA-hez, ahol önálló részlegként dolgozik tovább.
Mérleg 0
-
Egy dollár a Google-vezetők éves fizetése
Nem emelkedett a fizetése 2006-ban a Google vezetőinek, igaz, nem is csökkent – maradt, amennyi tavaly volt: egy USA dollár.
Mérleg 3
-
Opera: ingyenes böngésző mobiltelefonokra
Nem válogatós, szinte minden készüléken működik az Opera Mini, amely már Magyarországról is használható.
Szoftver 0
-
Microsoft: a kétmillió dolláros kérdés
Európa haladékot adott, az Egyesült Államok sürget, miközben a szoftvervállalat késik a kötelezettségek teljesítésével.
Társadalom 0
-
Ezerötszázzal kevesebb telefon szennyez
Sikeres volt a Nokia és a WWF környezetvédelmi akciója – az 1500 leadott használaton kívüli mobil egyébként a szemétbe került volna.
Társadalom 0
-
Szexuális úton terjed az új féreg
A módszerben nincs semmi új, mégis mindig bedőlünk. Ne higgyünk az ismeretlen bácsitól érkező e-maileknek!
Biztonság 0
-
Belehúzott a Philips
A negyedik negyedéves sikereket a villanyborotváknak, lapos tévéknek és a mobilokban használt chipeknek köszönheti a vállalat.
Mérleg 0
-
Szövetségbe forrt mobiltévések
A Nokia szövetségeseket gyűjtött a hordozható készülékekre történő videósugárzási technológiák támogatására.
Tech 0
-
WiFi, WiMax vagy valami egészen más?
Mi lesz a jövő vezeték nélküli hálózati technológiája? – az esélyeket Kálmán Tamás, a Wiera ügyvezetője latolgatja a radiocafé keddi technoMÁNIA műsorában.
Tech 4
-
A letöltés menti meg a zeneipart?
Az EMI vezetője szerint a letölthető zenék állítják ismét növekedési pályára a hanglemezipart. 2010 lesz a fordulópont.
Közösségi média 34
-
Az igazgatótanács ki van zárva
Francia-német háború tört ki a legnagyobb lengyel mobilcégnél. Nem bír egymással a két tulajdonos, a Vivendi és a Deutsche Telekom.
Távközlés 0
-
A Sony rámozdul a dSLR-piacra
A digitális fényképezőgépek gyártásában szerzett tapasztalataiban bízva célozta meg a cserélhető objektíves apparátok piacának negyedét a japán vállalat.
Mérleg 0
-
Betiltották a német Wikipediát
Egyetlen szócikk miatt az egész enciklopédiát levette volna a netről a bíróság. A per lezárultáig az USA-ba emigrált a német anyag.
Közösségi média 0
-
Fővárosi infopolitika: ügyrendek már vannak
Megalakult a FIT üzleti oldalának elnöksége, akár kezdődhet is az érdemi munka.
Társadalom 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
ma Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Mutatós, alsópolcos Axon 60-ak mutatkoztak be
ma Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- ASUS routerek
- Spyra: akkus, nagynyomású, automata vízipuska
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Disney+
- HBO Max & OD topic
- Mobilinternet
- Ukrajnai háború
- Okos Otthon / Smart Home
- További aktív témák...