-
Politikai villongások miatt állíthatták le a Microsoft-tendert
Még semmi biztosat nem tudni, de az állami hivatalból szinte a teljes menedzsment távozott; elmeséljük a betyártörténet eddigi eseményeit.
Társadalom 22
-
Idén is lesz programozóverseny a BME-n
A viadal február 28-án indul, jelentkezni már lehet. A nyeremények összértéke meghaladja az 5000 eurót.
Tech 2
-
Újabb elbocsátások az Ericssonnál
Bár a nyereség meredeken visszaesett, a válság ellenére is növelni tudta forgalmát a cég.
Mérleg 4
-
Az IBM szabadalmi rekordot állított fel az Egyesült Államokban
A cég azt tervezi, hogy évente több mint 3000 fejlesztését szabadon elérhetővé teszi.
Tech 6
-
Az USA eddigi legnagyobb adatvesztése történhetett egy hitelkártyacégnél
A vizsgálat még folyik, de egyre több jel mutat arra, hogy akár katasztrofális következményekkel is számolhatnak.
Biztonság 11
-
Ötmilliárdos uniós támogatás a tegnap összezuhant Ügyfélkapunak
Nem bírja már a csúcsterhelést a négyéves rendszer, uniós pénzből próbálják megerősíteni.
Társadalom 46
-
Harangoztak a merevlemezednek
Minden idők legjobban várt Google-szolgáltatása érkezhet meg az idén. Egyelőre még teljes a csend, de az állóvizet bármikor felkavarhatja a bejelentés.
Tech 101
-
Újra napirenden a letöltési adó
A sokat vitatott modellt most a Man-szigeten tervezik bevezetni. A jogdíjat a széles sávú előfizetések havi díjába építenék be.
Közösségi média 17
-
Visszavonták a Microsoftra kiírt közbeszerzési pályázatot
A kiírás is rejtélyes volt, ám a visszavonuló annál inkább.
Mérleg 14
-
Hógolyózási világrekordot dönthetünk
Igaz, se hó, se hideg, de forralt bor és műhó biztos lesz.
Távközlés 4
-
Az Oracle Oktatási Alapítványa versenyt indít
A ThinkQuest Narrative Competition 2009 a világ minden részéről, így Magyarországról is várja a megmérettetésre kész tanulókat és oktatókat.
Tech 0
-
Nézzük együtt élőben az IT-elnök, Barack Obama beiktatását!
Az internet mai legfontosabb témája: beiktatják az Egyesült Államok 44. elnökét, Barack Obamát.
Társadalom 23
-
Jön a kijelzőket bámulva felnövő generáció
A fiatalok életének egyre inkább részévé válik a számítógép és a játékgép. Napi hat óra képernyő előtt.
Mérleg 9
-
Diszkontot nyitott Kínában az Apple
A használt készülékek olcsóbbak, de nem sokkal kerülnek kevesebbe, mint az újak az USA-ban.
Mérleg 3
-
Kis bírósági pofont kaptak a kiadóvállalatok
A bíróság szerint egy illegálisan letöltött zeneszám vagy film nem számolható el egy az egyben üzleti veszteségként.
Mérleg 18
-
Újabb áruházlánc ment csődbe: 30 ezer alkalmazott került az utcára
A gazdasági válság a nem elég szilárd alapokon álló kereskedelmi vállalkozásokat üti ki először.
Mérleg 12
-
Hamarosan elkészül Macre a Retrospect 8.0
Egyelőre bétaként érhető el az adatmentő szoftver új verziója, a végleges két-három hónapon belül érkezik.
Szoftver 0
-
A miniszterek számára kötelező a blogolás
A kazah kormányzatnak az új technológiák iránti „nyitottságát”, valamint „polgárbarátságát” jelzi az intézkedés.
Mérleg 5
-
Túl bonyolult a mobilok beállítása
Egy felmérés szerint a nehézkes konfiguráció miatt jelentős bevételektől esnek el a szolgáltatók és a készülékgyártók.
Tech 20
-
A Linux olyan, mint a rák – vagy mégse?
A Red Hat 15 éves fennállását Magyarországon is megünnepli.
Mérleg 6
-
Letölthetők lesznek a YouTube-videók
Hivatalosan az amerikai elnökjelölt egyik beszédénél bukkant fel először ez a lehetőség.
Közösségi média 16
-
Írjon pozitív értékeléseket pénzért!
A perifériagyártó Belkin elismerte, hogy egyik alkalmazottjuk anyagi ellenszolgáltatás fejében pozitív termékértékelések közlésére hívott fel.
Közösségi média 15
-
A zeneletöltések 5 százaléka legális csupán
A lemezkiadók bíznak abban, hogy a hatástalan pereskedés után megtalálták a kalózkodás elleni a csodaszert.
Mérleg 11
-
A svéd kalózok állami támogatást kaptak a kormányzattól
A svéd kalózpárt támogatottsága nő, s a kormányzat mostani intézkedésével mint társadalmi szervezetet ismerte el őket.
Társadalom 24
-
Döbbenetes visszaesés a Sony Ericssonnál is
A mobilpiac szűkül, az árak csökkennek, a nyereségek apadnak.
Mérleg 15
-
Eszközcsomagok rendszergazdáknak a Windows 7 bétájához
A Microsoft most időben biztosította az adminisztrátorok munkáját segítő eszközöket.
Szoftver 1
-
Ámen: YouTube-csatornát indít a Vatikán
Ha az égiek is úgy akarják, rövidesen a népszerű videomegosztó oldalon tekinthetjük meg a római katolikus egyházzal kapcsolatos anyagokat.
Közösségi média 2
-
Az AMD elbocsátásokra és fizetéscsökkentésre kényszerült
A gazdasági és pénzügyi válság mellett az átszervezést, illetve az ATI felvásárlása miatti terheket is finanszíroznia kell a cégnek.
Mérleg 8
-
Ki kell emelni az Internet Explorert a Windowsból
Az Európai Bizottság arra figyelmeztette a Microsoftot, hogy törvénysértő a kereskedelmi gyakorlatuk.
Mérleg 824
-
Elpárolgott az Intel nyeresége
Rettenetesen sikerült a tavalyi év vége, de a Wall Street sem várt mást. Egyelőre nem tudják, mikor érik el a mélypontot.
Mérleg 28
-
Szabályozottan tágul az internet?
A világháló növekedése már jól ismert szabályszerűségeket követ – állítják kutatók egy friss tudományos publikációban.
Közösségi média 5
-
Megújult a Microsoft TechNet magyar oldala
A vállalat számos ingyenes tananyagot bocsát a rendszergazdák rendelkezésére.
Szoftver 163
-
Átverések: hamis Nav N Go szoftverek miatt razziázott a VPOP
Nem árt óvatosnak lenni: Magyarországon is nagy üzlet a hamis vagy tört navigációs termékek árusítása.
Szoftver 15
-
Új ügyvezető igazgató a magyarországi Apple-képviselet élén
Majoros Miklóst nevezték ki teljes jogkörrel az Apple magyarországi képviseletének vezetői posztjára.
Mérleg 7
-
Tárhelyet bővít a Wikipedia
A feltöltött multimédiás tartalmak miatt az enciklopédia kénytelen folyamatosan növelni a tárolókapacitást.
Közösségi média 4
-
Mától elérhetőek a magyar mozik műsorai a Google-ban
A keresőből közvetlenül szerezhetünk információkat a filmekről és a mozikról.
Közösségi média 5
-
Hogyan futtassunk régi windowsos alkalmazásokat a Vistán?
A Microsoft virtualizációs terméke egyelőre az XP-re és a Windows 2000-re írott programok használatát teszi lehetővé Vistán.
Tech 25
-
Itt a netdoki
Mától akár online is látogathatunk orvost az USA egyik államában, ahol az új rendszerű konzultáció forradalmasíthatja az eddigi gyakorlatot.
Mérleg 7
-
A Synergon kistérségi fejlesztésekbe vágott bele
2008 utolsó hónapjában három, összesen közel 700 millió forint értékű szerződést kötött a Synergon a T-Kábellel.
Tech 0
-
Elkezdődött az internetes gyilkos pere Németországban
Az egész országot sokkoló ügy vádlottja beszámíthatatlansággal védekezik.
Közösségi média 7
-
Vodafone: 16 megabit másodpercenként
A Vodafone sikeres széles sávú mobilinternetes tesztet hajtott végre, amely elméletben megduplázhatja a jelenleg rendelkezésre álló maximális adatátviteli sebességet.
Tech 10
-
A Google most már tényleges elbocsátásokat is végrehajt
A cég elküldi száz fejvadászát, illetve néhány kisebb irodát szüntetnek meg.
Mérleg 3
-
Steve Jobs betegszabadságra megy, az Apple-részvények esnek
Az Apple vezetője egészségügyi problémáira hivatkozva legalább júniusig visszavonul az aktív napi munkától.
Mérleg 30
-
A Toshiba felvásárolná a Fujitsu merevlemezgyártását
A két cég között folynak a tárgyalások, de hivatalosan még semmilyen részletről nem adtak ki tájékoztatást.
Mérleg 1
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
ma Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Mutatós, alsópolcos Axon 60-ak mutatkoztak be
ma Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
- Több stúdiót is bezár költségcsökkentésként a Microsoft Xbox részlege
- Megjött az Arctic Liquid Freezer AIO-k új nemzedéke
- Távcső topik
- Mobilhasználat külföldön
- OLED TV topic
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Gaming notebook topik
- Autós topik
- Kompakt AIO-k Thermalright recept szerint
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- További aktív témák...