-
Az Albacompra épít a CA
A székesfehérvári vállalat az idén több mint félmilliárdos forgalomra számít az együttműködés révén.
Mérleg 0
-
Osztódnak a Graphisoft részvényei
Az ingatlanos üzletág kiválásának előkészítése végett felfüggesztik a papírok forgalmazását.
Mérleg 0
-
Újabb lyuk az Excelben
Az it-biztonsági szakemberek és a crackerek is kipécézték maguknak a Microsoft táblázatkezelőjét.
Biztonság 0
-
Informatikai díjat kapott a Pannon
A TDWI nemzetközi szakmai szervezet Best Practices díját nyerte el a szolgáltató az előrejelzés és analitika kategóriában.
Távközlés 0
-
Az USA-ban állítják bíróság elé a brit hackert
A belügyminiszter is engedélyezte az amerikai katonai rendszereken két éven át ki-be járó McKinnon kiadatását.
Biztonság 5
-
Gyengébben muzsikál az AMD
Az Intel árcsökkentése lehet a ludas abban, hogy a vártnál alacsonyabb árbevételt ért el a kisebb processzorgyártó.
Mérleg 0
-
Korszerűsít az Euronet
Cisco hálózatbiztonsági technológiával újítja meg informatikai hálózatát a banki elektronikus tranzakciókra szakosodott globális szolgáltató.
Tech 0
-
Le a szólásszabadsággal!
Nem Kína az egyetlen fekete bárány, Kazahsztán is szigorúbb kontrollt vezet be az internetes újságok szabályozására.
Közösségi média 0
-
Lesz OpenDocument-támogatás az Office-ban
A Microsoft egy nyílt forráskódú konvertert készít a két formátum közti átjárhatóság megteremtésére.
Szoftver 1
-
Gyorsan talpra állhat az SGI
A vállalat már szeptemberben kimászhat a csődvédelemből, és nyilvános részvénytársaságként működhet tovább.
Mérleg 0
-
Europe's 500 – sürget a határidő
Még egy hétig jelölhetik magukat a magyar cégek a legdinamikusabban fejlődő európai vállalkozások listájára.
Mérleg 0
-
Munkába álltak az it-mentorok
Az információs társadalom építését segítő középfokú végzettségű szakemberek megkezdték munkahelyi gyakorlatukat.
Társadalom 12
-
Megint megbüntetik a Microsoftot
Vonakodott teljesíteni a 2004-ben előírt kötelezettségeit, ezért elkerülhetetlen az újabb európai bírság.
Társadalom 18
-
Karácsonykor támad a Microsoft?
Hírügynökségi beszámolók szerint az év végére piacra kerül a szoftvervállalat iPod-gyilkos médialejátszója.
Tech 0
-
Bankot véd a NOD32
Az IC Bank levelezőszervereire és munkaállomásaira is a Szlovákiában fejlesztett biztonsági szoftver került.
Biztonság 0
-
Google kontra önérzetes júzer
A nullás page rank sértette a webgazda érdekeit, ráadásul szerinte csupán féltékenységből pontozta le oldalát a Google.
Közösségi média 9
-
Másfél megabit mobilról – már nyolc városban
Győrben és Szegeden is bevezette a HSDPA-alapú gyors mobilinternetet a T-Mobile.
Távközlés 2
-
Gyászol a Microsoft
A társaságot megrázta egyik alapítójának, a BASIC és a COBOL atyjának, Ric Weilandnek halálhíre.
Társadalom 6
-
Internetes fotópályázat a Symantectől
A ''Norton Save & Restore'' online fotópályázat az amatőröknek szól, a képeken nem engedélyezettek a digitális trükkök.
Közösségi média 0
-
Mennyibe fáj a külföldi mobilozás?
Bár az Európai Bizottság tájékoztató honlapja már régen üzemel, magyarul nem olvasható. Az NHH-é viszont igen.
Távközlés 17
-
WiFi-vel fedik le Párizst
A francia főváros polgármestere nem viccel, ha a széles sávú internet terjesztéséről van szó.
Közösségi média 0
-
Elkapkodják a Nikon drága gépeit
A tervezettnél jobban fogynak a japán vállalat digitális tükörreflexes masinái, a vezetők optimisták.
Mérleg 0
-
Erősít a Navigator
A Minor Rendszerháztól igazolt kereskedelmi és marketing vezérigazgató-helyettest az erőforrás-kihelyezésben utazó vállalat.
Mérleg 0
-
Kevesen tanulnak informatikusnak
Évről évre kevesebben választják a műszaki és informatikai pályát, pedig elsősorban reálképzettségű szakemberekre van szükség.
Társadalom 41
-
Microsoft – Dél-Korea: 0-2
Az ázsiai ország versenyhivatala másodszor is elutasította a Microsoft fellebbezését. Fogynak a jogi lehetőségek.
Mérleg 23
-
Kémkedéssel vádolják a Microsoftot
A hazatelefonálós ellenőrző szoftver miatt indítottak pert a szoftvervállalat ellen. Spyware vagy nem spyware?
Szoftver 14
-
Jó évet zárt az Oracle Hungary
A magyar leányvállalat vezetőinek értékelése szerint a cég egyértelmű nyertese a konszolidálódó ERP-piacnak.
Mérleg 0
-
Beperelték a filléres zeneboltot
Évek óta nem tudott mit kezdeni a zeneipar az orosz weboldallal, most brit bíróság elé citálják az üzemeltetőket.
Közösségi média 6
-
Tajvan: e-kormányzatból jeles
Ismét világranglista-vezető az e-kormányzati szolgáltatások területén Tajvan, a tajpeji WiFly pedig az egyik koronaékszerük.
Társadalom 0
-
MTelekom: késik az éves jelentés
Belső vizsgálat folyik a távközlési vállalat leányvállalatainál két szerződés ügyében.
Mérleg 0
-
Búcsú a Win98-tól és a Milleniumtól
Megszünteti régebbi operációs rendszereinek támogatását a Microsoft.
Szoftver 10
-
Ugyanott tartunk, mint hat éve
Hat évvel a Magyar Informatikai Charta megjelenése után is fájdalmasan aktuálisak a 2000-ben kitűzött célok.
Társadalom 8
-
Megint okosabb lett az OpenOffice
Egyre jobban beszéli nyelvünket az ingyenes irodai csomag. Az új, 2.0.3-as verzión ismét sokat csiszoltak a készítők.
Szoftver 2
-
Nagykereskedelmi vezetőt nevezett ki a HP
A kelet-közép-európai EU-tagországokban folyó tevékenységek összefogása az új regionális vezető feladata.
Mérleg 0
-
Tovább késik az Office 2007
Elemzők szerint az újabb csúszás a Vista-bemutató ismételt halasztásának lehetőségét valószínűsíti.
Szoftver 3
-
Szigorúbban szűr az Invitel
Az internetszolgáltató már a szerverein kiszűrné a spameket, hogy az ügyfeleit megkímélje a levélszeméttől.
Közösségi média 0
-
IP-s multimédiára hangol a GTS-Datanet
Nemzetközi sávszélesség-bővítést és új IP-telefonos call centert jelentett be az alternatív távközlési szolgáltató.
Közösségi média 0
-
Frissültek a Kaspersky védelmi szoftverei
Okosabb lett az antivírus és az Internet Security csomag is. Új változatok otthoni felhasználóknak.
Biztonság 4
-
Nyilvános az IE7 újabb bétája
Letölthető és tesztelhető a Microsoft böngészőjének harmadik béta-verziója.
Szoftver 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Mutatós, alsópolcos Axon 60-ak mutatkoztak be
ma Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
Kompakt AIO-k Thermalright recept szerint
ph A gyártó pozicionálható kijelzővel szállított üdvöskéjét variálható világítással vagy anélkül egyaránt választhatjuk.
Minimális változásokat hozott a Huawei FreeBuds 6i
ma Nagyon hasonlít az elődjéhez, de jobb hangzást és erősebb ANC-t ígér.
The Witcher 3 REDkit - Megjelenési dátumot kapott a modszerkesztő
gp Nemsokára még egyszerűbb lesz extra tartalmakat gyártani a játékhoz.
Új MatePad tabletet mutatott be a Huawei
ma HarmonyOS 14.2 fut rajta és van opcionális PaperMatte Edition papírszerű kijelzővel.
Megjött a Corsair One szériás asztali gépeinek legfrissebb generációja
ph A mágikus szavak a Raptor Lake, Ada Lovelace, AIO és valódi fabetét, de az árcédulák kapcsán nem volt szégyenlős az amerikai cég.
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Politika
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Gitáros topic
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Microsoft Excel topic
- Autós topik
- BestBuy topik
- Gumi és felni topik
- További aktív témák...