-
Saját táblagéppel állnak elő az oroszok
Állítólag azért készítettek saját gépet, mivel aggódnak amiatt, hogy polgáraik érzékeny adatai nyugati cégeken keresztül kiszivárognak.
Mérleg 86
-
A Sharp miatt késhet az új iPhone
A japán cég nem kezdte meg a kijelzők tömeggyártását, és ez gondokat okozhat az új termék bevezetésénél.
Mérleg 111
-
Letölthető a Java hibajavító frissítése
Valószínűleg a sajtó és a biztonsági szakemberek pressziója vezetett el a rendkívüli frissítés kiadásához.
Biztonság 11
-
A szabadalmi ügyekről tárgyal az Apple és a Google vezetője
A cégvezetők eddig egy alkalommal beszéltek egymással, de az értesülések szerint folytatódnak a felső szintű megbeszélések.
Mérleg 31
-
Az Apple pert vesztett a Samsunggal szemben Japánban
Az eljárásban csak egyetlen szabadalom szerepelt, de folynak még perek más Apple-szabadalmakkal kapcsolatban.
Mérleg 15
-
Kapitális bakit véthetett az Apple-Samsung-per esküdtszékének vezetője
Vel Hogannek az esküdtszéket erősen befolyásoló döntése nemcsak az adott ügyet érinti: a jogállamiságról és a visszaélésekről is ékesen mesél.
Mérleg 163
-
Indul a tizedik <19 Szabadfogású Számítógép verseny és kiállítás 2012
A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ elindította az immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő <19 Szabadfogású Számítógép versenyének idei weboldalát.
Szoftver 0
-
A Harvardon megalkották az első kiborgszöveteket
A kutatók képesek szenzorként működő nanohálózatot építeni organikus szövetekbe, de ez egyelőre csak a megfigyelésre alkalmas.
Tech 26
-
Az Oracle már április óta tud a Java-hibáról
A vállalat egyelőre sem a felhasználói, sem a szakmai nyomásra nem reagált.
Biztonság 38
-
Élőben adja a YouTube az űrből a diákverseny győzteseinek kísérleteit
A tudomány népszerűsítése érdekében kiírt verseny győzteseinek kísérleteit az egész világ megnézheti.
Tech 7
-
Elbocsátott informatikus lopott adatokat a Toyotától
Azt még nem tudni, hogy a vállalat hanyagsága vagy az informatikus helyismerete adott módot a bosszúra.
Biztonság 12
-
Egymillió felhasználói fiók adatait lopták el
Az Anonymous mozgalomhoz közel álló csoport szerint mindez még csak a kezdet, a támadások folytatódnak.
Biztonság 14
-
Az FBI elfogta az egyik, a Sony-hackekért felelős LulzSec-tagot
Legfeljebb 15 év börtönre számíthat a 20 éves hacktivista.
Biztonság 24
-
Kiegyezett a szabadalmi ügyekben az Apple és a Google – Németországban
A német szabadalmi jog teljesen másképp működik, mint az amerikai, így a Motorola Mobility tulajdonosa kénytelen volt engedni.
Mérleg 28
-
Szülinapi értesítéssel bővült a Google+
A keresőóriás közösségi oldala immáron képes arra, amire a Facebook már évek óta.
Közösségi média 4
-
Az állam 20 milliárdért vette meg a sürgősségi mobilhálózatot
A kormány a hálózatkonszolidáció részeként kezeli a felvásárlást.
Távközlés 1
-
Mikulásra halasztották a Samsung-telefonok betiltásáról szóló meghallgatást
A Samsung egyelőre haladékot kapott, és ez idő alatt állítólag átalakítják a telefonjaikat, hogy elkerüljék az embargót.
Mérleg 7
-
Megjelent a Firefox és a Thunderbird 15-ös verziója
Látványos új elemek a levelezőkliensben találhatóak.
Szoftver 16
-
A magyar Anonymous a Közgép honlapját támadta meg
A korábban emlegetett célpontról kiderült, hogy a támadások kereszttüzében álló nagyvállalat honlapja az.
Mérleg 67
-
Ki lehet-e olvasni az agyból a PIN-kódot?
Egy kutatói csoport arról számolt be, hogy ha valaki agyhullámok által vezérelt eszközt használ, elvileg akár hackertámadás áldozata is lehet.
Tech 23
-
Tévézni és facebookozni egyszerre: ez a menő
Az Ericsson felmérése szerint a tévézés egyáltalán nincs visszaszorulóban, sőt a közösségi oldalak fő témája a tévéműsorok megvitatása.
Közösségi média 10
-
A kémek 1024 hogeles kijelzőt szeretnének
A hírszerzésnek olyan 3D-s rendszer kell, ami megkönnyítené a mérhetetlen mennyiségű adat gyorsabb és pontosabb feldolgozását.
Tech 10
-
A hangyák előbb fedezték fel az internetet, mint az ember
A Stanford Egyetem kutatói szerint a hangyák viselkedése erősen emlékeztet az internetes forgalmat irányító protokollokra.
Café blog 14
-
Súlyos sebezhetőség a Java 7-ben
A biztonsági rést jelenleg is kihasználják kártékony kódok terjesztésére.
Biztonság 14
-
Az Apple kéri több Samsung-készülék végleges kitiltását az USA-ból
Az embargó mellett az Apple a kártérítés megháromszorozását is kéri a bíróságtól.
Mérleg 662
-
Így néz ki a Facebook első adatközpontja belülről
A közösségi oldal oregoni székhelyű szerverparkjába nyerhetünk betekintést.
Tech 32
-
Vírustámadás a világ legnagyobb olajkitermelője ellen
Az augusztus közepén felfedezett fertőzést a cég szerint sikerült megszüntetni, de a honlap még nem működik.
Biztonság 10
-
Milliárdokat veszítettek a Samsung-részvényesek a tőzsdén
Dél-Koreában roppant komoly hatása lett a döntésnek, de a hétfői napon kiderül, hogy máshol hogyan reagálnak a tőzsdék.
Mérleg 26
-
Megszólalt az Apple-Samsung-per egyik esküdtje
A kilenctagú esküdtszék tagjainak többsége a Szilícium-völgyben vagy a környékén dolgozik, többen műszaki végzettségűek.
Mérleg 170
-
Kiütéses Apple-győzelem a Samsung elleni nagy perben
Az esküdtszék szinte minden panaszuknak helyet adott, ám a fő kérdés még hátravan: lesz-e kereskedelmi korlátozás?
Mérleg 1544
-
A radarokat is átverik a hibás készülékek
A hírközlési hatóság egyik kötelezettsége, hogy rendet tartson az elektromágneses teret kibocsátó készülékek között is.
Biztonság 45
-
Kiadják a németek a pornókalózok neveit
Egy kifejezetten kalózokra vadászó ügyvédi iroda szeptembertől nyilvánosságra hozza a gyanúsítottak neveit.
Mérleg 125
-
A koreai bírák mind az Apple-t, mind a Samsungot megbüntették
A salamoni döntés igazából egyik félnek sem jó, így könnyen meglehet, hogy fellebbezni fognak.
Mérleg 21
-
Jogos a fájlcseréért kiszabott megabírság
Az évek óta húzódó Tenenbaum-per újabb fordulójában a bíróság megalapozottnak ítélte a dalonként 22 500 dolláros büntetést.
Mérleg 90
-
Analóg processzorokban látja a jövőt a DARPA
A megbízók szerint a jelenleg használt digitális eszközök lassan elérik teljesítőképességük határát, és a gigantikus adathalmazok feldolgozására más utakat kell választani.
Tech 23
-
Nyomdabekapcsoló gomb és biztonság
A rendszergazdák napján készült felmérés talán legfontosabb tanulsága, hogy a mobil eszközök terjedése sok helyen egyelőre még nem járt együtt a szükséges biztonsági intézkedések meghozatalával.
Biztonság 8
-
Lecserélte a logóját a Microsoft
A vállalat a történetének ötödik logóját készítette el. Az új a Metro dizájnnyelvet használja.
Mérleg 252
-
Neonáci honlapot küldött padlóra a magyar Anonymous
Az újjáéledő fasiszta mozgalmak elleni küzdelmet folyamatosan vívják az Anonok, de jövő héten egy kormányzati célpontra is sor kerül ígéretük szerint.
Közösségi média 80
-
A teljes metróhálózaton elérhető a T-Mobile 3G
A föld alá a 3G-t utolsóként levivő szolgáltató körülbelül két hónap alatt végzett a budapesti hálózatfejlesztéssel.
Távközlés 25
-
Magyarországra jönne a Virgin Mobile
A virtuális mobilszolgáltatói márka az egyik regionális vezető szerint lát lehetőséget a magyar mobilpiacon.
Mérleg 88
-
Rábólintottak a Facebook-Instagram akvizícióra
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság áldását adta a két cég házasságára.
Mérleg 1
-
A Mozilla szigorít a kiegészítő-fejlesztés feltételein
A változtatás célja, hogy biztonságosabbá tegyék az add-onok használatát.
Szoftver 4
-
Emailesedik a Facebook üzenetküldője
Egy átgondolt, új designt kap, valamint a szolgáltatáslistája is bővül pár új funkcióval.
Közösségi média 25
-
A bíró elutasítja a Facebook kiegyezési ajánlatát
Öt felhasználó további száz ember nevében nyújtotta be keresetét a bíróságon – a megállapodás megszületett, ám azt nem fogadta el az illetékes bíró.
Közösségi média 7
-
EuroNOG: hálózati szakemberek konferenciája Budapesten
A szeptemberben megrendezendő esemény részvételi díjából lapunk olvasói kedvezményt kapnak.
Távközlés 0
-
Magyar szállodai zárakat is érint egy biztonsági hiba
A zárgyártó korábban tagadta a probléma veszélyességét, ám legutóbbi nyilatkozatuk szerint szükséges lesz egy nagyjavítás.
Biztonság 73
-
Több mint 100 méter a telefonhajítás világcsúcsa
A Finnországban évente megrendezett világbajnokság nyertese idén egy helybéli fiatal lett.
Tech 8
-
Mobilinternetet kínál ügyfeleinek a UPC
Három csomagból lehet választani. A távközlési cég egyelőre mobilhang-szolgáltatással nem foglalkozik.
Távközlés 14
-
Be lehet jelentkezni a diszkontáras Windows 8-ért
Akiket érdekel a 15 eurós frissítési lehetőség, a Microsoft weboldalán tudják regisztrálni a számítógépüket.
Szoftver 41
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Új MatePad tabletet mutatott be a Huawei
ma HarmonyOS 14.2 fut rajta és van opcionális PaperMatte Edition papírszerű kijelzővel.
Megjött a Corsair One szériás asztali gépeinek legfrissebb generációja
ph A mágikus szavak a Raptor Lake, Ada Lovelace, AIO és valódi fabetét, de az árcédulák kapcsán nem volt szégyenlős az amerikai cég.
Újabb platformokra tart a Master Detective Archives: Rain Code
gp Eredetileg tavaly jelent meg a játék Switch-re, júliusban végre PC-n, PlayStationön és Xbox-on is elérhető lesz.
Megérkezett az új Nokia 3210 4G Magyarországra, ennyit kérnek érte
ma Május közepétől kapható.
Jövő hónapban jön a Wholesome Direct
gp Akik kedvelik az indie játékokat, azoknak érdemes lesz követniük néhány hét múlva a show-t.
Az AI-ra helyezi a fókuszt az Apple M4 SoC
ph A friss rendszerchip azért a processzormagok tekintetében is újít egy nagyot.
Ennyibe kerül a Pixel Tablet dokkoló nélkül
ma Úgy tudjuk, a kiegészítők ára egységesen 100 dollárnak megfelelő összeg lesz, a dokkoló sem lett kivétel.
- PlayStation 5
- Milyen egeret válasszak?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Videós, mozgóképes topik
- Windows 11
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- További aktív témák...