Cikkek
-
Lehet nevezni a 48 órás programozóversenyre
Nem lesz egyszerű dolguk azoknak a hallgatóknak, akik részt akarnak venni az IBM októberi bajnokságán.
Szoftver 7
-
Új chipgyártóóriás születik
Arab befektetők az AMD-ről leválasztott GlobalFoundries mellé megvették a harmadik legnagyobb szerződéses chipgyártót is.
Mérleg 19
-
Vezércsere az Origónál
Fischer András utódját még keresik, átmenetileg megbízott vezérigazgató irányítja a céget.
Mérleg 3
-
Magyarul is tud az ESET Mobile Antivirus
A most megjelent kiadás a honosításon felül is tartalmaz néhány újdonságot.
Biztonság 8
-
Vigyáz ránk az új Firefox
A böngésző szólni fog, ha sebezhető Flash Player fut a számítógépen. Idővel az összes népszerű pluginre kiterjesztik az ellenőrzést.
Szoftver 10
-
Ajánlott frissíteni a Skype-ot
A biztonsági frissítések egyrészt a spamek elleni védekezést szolgálják, másrészt korábbi hibákat javítanak.
Biztonság 24
-
Barack Obama megkapja az internet főkapcsolóját
Sokan attól tartanak, hogy az elnök a kiberbiztonsági intézkedéscsomag nyomán nagyobb hatalomhoz jut, mint annak idején a hidegháborús időszak amerikai vezetői.
Társadalom 61
-
A Microsoft alelnöke egységes szabadalmi rendszert javasol
Horacio Gutierrez szerint most van itt az idő, hogy létrejöjjön egy globális szabadalmi rendszer, mely a nemzeti hivatalok lassú és sokat kritizált munkája helyett világméretekben segítené a gazdaságot.
Mérleg 26
-
A UPC megduplázza ügyfelei sávszélességét
A szolgáltató november közepéig országszerte lecseréli ügyfelei chello előfizetéseit a gyorsabb Fiber Power csomagokra. A váltás majdnem mindenkinél automatikus.
Távközlés 192
-
Sir Paul McCartney és Sir Elton John is fellépett a kalózok büntetése ellen
A zenei munkásságuk nyomán az arisztokraták családjába lépett alkotók egy széles koalíció tagjaiként tiltakoznak a fájlcserélők szélsőséges büntetése ellen.
Mérleg 10
-
Gyorsabb és okosabb lett az F-Secure Internet Security
Az új, 2010-es kiadás már Windows 7-en is fut. Teljesen átdolgozták a kezelőfelületet is.
Biztonság 6
-
Újra beindítják a legrégebbi angol számítógépet
A hatalmas csöves gép egészen 1973-ig működött, s felbecsülhetetlen technológiatörténeti értéke miatt a britek szeretnék teljes mértékben helyreállítani.
Tech 20
-
A Firefox 4 külsőre olyan lesz, mint a Chrome
A Mozilla közzétette frissítési ütemtervének legújabb változatát, melyben 2010 végéig három nagy kiadás szerepel.
Szoftver 107
-
Pannon: 419 településen van gyors mobilnet
A magyarországi szolgáltatók közül a Pannon jutott el a legtöbb településre a 3G-vel, majd a sorban a T-Mobile és a Vodafone következik.
Távközlés 8
-
Egyelőre maradhat a Microsoft Word
A szövegszerkesztő forgalmazását megtiltó határozatot felfüggesztették, amíg a fellebbezés tart. Haladékot kapott a Microsoft.
Mérleg 11
-
Visszaesett a Conficker a hazai vírustoplistán
Az elmúlt hónapban is a trójaiak okozták a legtöbb fertőzést Magyarországon, de nem tűntek el az online játékok jelszavaira vadászó kártevők sem.
Biztonság 3
-
Egyéves a Google Chrome
A második év elején a kiegészítők fejlesztése, valamint a maces és a linuxos kiadás véglegesítése a prioritás.
Szoftver 17
-
Nincs elég haverod? Vegyél!
Ezer facebookos cimborát 28 ezer forintért, tízezer rajongót 190 ezerért vásárolhatunk meg egy marketingcég jóvoltából.
Mérleg 22
-
Fizetős tartalmak érkezhetnek a YouTube-ra
Pénzért tenne online megtekinthetővé mozifilmeket a világ legnépszerűbb videomegosztó oldala.
Közösségi média 18
-
Európának nem tetszik az Oracle-Sun házasság
Bár a nyár végére tervezték, legkorábban jövőre egyesülhet a két vállalat. Az EB az adatbázis-kezelő szoftverek piaca miatt aggódik.
Mérleg 3
-
BSA: nagy fogás Németországban
Ezer számítógépen futott illegális szoftver, amiért most 1,1 millió eurót fizet a lebukott cég. Mindig anonim bejelentés alapján indul a vizsgálat.
Szoftver 16
-
Ingyen kipróbálható a Windows 7 Enterprise
A 90 napos próbaverziót vállalati informatikusoknak ajánlja a cég. Az ajánlat addig él, „amíg a készlet tart”.
Szoftver 40
-
Magyarországra nem jut Windows 7 Family Pack
Tegnap óta upgrade változatban is megrendelhető Európában az új operációs rendszer. Családi diszkontcsomag azonban csak nyolc országban lesz.
Szoftver 201
-
Botrány a „Michael Jackson él” videó körül
A készítő RTL kísérletnek, illusztrációnak nevezi a filmet, ám áldásos hatásait a végletekig kihasználták.
Közösségi média 27
-
Frissítve: Letölthető az OpenOffice 3.1.1
Az új verzió csak hibákat javít, új szolgáltatásokat nem tartalmaz. Már elérhető a magyar nyelvű kiadás is.
Szoftver 10
-
A T-Home új internetcsomagokkal ünnepli egyéves születésnapját
Szeptember negyedikétől akár 80 Mbit/s letöltési sebességű csomagot is választhatunk a T-Home internetes ajánlatai közül.
Közösségi média 51
-
Haditanácsot tartott a Microsoft a Google elleni háború kapcsán
A világ IT-cégeinek legnagyobbjai közül kettő harci ösvényre lépett, s úgy tűnik, a Microsoft a legfontosabb döntéshozó helyen mindent bedob.
Mérleg 28
-
Hivatalos: megvették a Skype-ot
Több mint 2 milliárd dollárt fizet a vállalat 65 százalékáért egy magánbefektetői csoport, pedig a szolgáltatás jövőjét fenyegető jogi vita még folyik.
Mérleg 2
-
Szeptember végén újra lesz Hacktivity
Kelet-Közép-Európa legnagyobb hackerkonferenciáját rendezik meg Budapesten szeptember 19-én és 20-án.
Biztonság 1
-
Hidegre tett Leopárd: itt az OS X 10.6
Az új kiadás – melyet egyesek szerint helyénvalóbb szervizcsomagnak hívni – gyárilag 64 bites, és együttműködik a Microsoft Exchange-dzsel. A frissítés 8300 forintba kerül.
Szoftver 108
-
Kipróbálható a beágyazott Windows legújabb verziója
Letölthető a Windows 7 alapú Windows Embedded technológiai előzetese.
Szoftver 4
-
Leállt a Gmail, kitört a pánik
Az sosem erősíti az online szolgáltatások jó hírét, ha a Google-nál baj van, s az ilyen hibák a monopolhelyzet veszélyeire is felhívják a figyelmet.
Tech 52
-
Még él a vezetékes széles sáv
Míg az ADSL-szegmens stagnál, a kábeles piac havi néhány ezer új előfizetéssel bővül.
Távközlés 14
-
Az elrabolt iPhone gazdája vezette nyomra a rendőröket
A sértett saját maga talált rá ellopott okostelefonjára az Apple MobileMe szolgáltatásának segítségével.
Mérleg 18
-
Előtelepítik a Chrome-ot a Sony számítógépeire
Bizonyos Sony PC-k a Google böngészőjével előtelepítve vásárolhatóak meg, egyelőre csak az Egyesült Államokban.
Mérleg 25
-
Eladják a Skype-ot?
A New York Times úgy tudja: az Ebay még ma bejelenti az ügyletet. Magánbefektetők és talán újra az alapítók kezébe kerül a cég.
Mérleg 10
-
Letölthető az Opera 10 végleges változata
A tesztverziókhoz képest nincsenek újdonságok, hibákat javítottak.
Szoftver 65
-
Pécsen lesz az Elcoteq európai gyártóközpontja
Az ország egyik legelmaradottabb megyéjének létszükséglet, hogy az Elcoteqnek jól fusson a szekere, de a politikusok és a cégvezetők kijelentései némileg eltérőek a jövőt illetően.
Mérleg 11
-
A Skype megduplázza bizonyos nemzetközi hívások kapcsolási díját
Az áremelés Global Rate zónán kívüli hívások esetében érvényes.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Nem lesz olcsóbb a Razr 50 Ultra
ma A minap az első fotók érkeztek meg, most az első tippek az árakra.
A mai napon érkezik a King Arthur: Legion IX
gp A premiert megelőzően a készítők még egy utolsó videóval kedveskedtek nekünk.
Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
ph Az Arrow Lake-S generációt amolyan mindenes platformként kezeli az Intel.
Két új verzióban érhető el két Huawei okosóra
ma A Huawei Watch Fit 3 mellett a Watch 4 Pro és a kisebb Watch GT 4 is új színben mutatkozott be.
Megjelent a Solo Leveling: Arise teljes változata (PC, Android, iOS)
gp A régiós tesztek után végre mindenhol elérhető lett az adaptáció végleges kiadása.
Ismét egyedit alkotott a Sharp
ma Minimalista dizájn és komoly felső kategóriás specifikáció jellemzi az Aquos R9-et, az Aquos wish4 pedig belépő szinten hozza a stílust. Ráadásul mindkét modell strapaminősítésű.
Hosszabb videón az Arena Breakout: Infinite (PC)
gp A minap elindult a zárt béta teszt a játék új kiadásához, amely korábban csak mobilokon és tableteken volt elérhető.
- Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
- Politika
- Okos Otthon / Smart Home
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- Milyen asztali médialejátszót?
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Azonnali notebookos kérdések órája
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Milyen videókártyát?
- Microsoft Excel topic
- További aktív témák...