Cikkek
-
Iszonyatos pénzért vett felhős céget az SAP
A német szoftvergyártó története legnagyobb akvizíciója során az amerikai Concur szoftvercégért 8,3 milliárd dollárt fizet.
Mérleg 13
-
Ingyenesen letölthető információbiztonsági szakkönyv a Hétpecséttől
A Hétpecsétes történetek második része annyira népszerű, hogy további példányokat kellett nyomtatni – eközben az első részt az interneten is elérhetővé tették.
Biztonság 29
-
ITBN 2014: egy SCADA-támadás élő bemutatója
Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb IT biztonsági rendezvénye 2014. szeptember 23-24-én ismét megnyitja kapuit, immáron tizedik alkalommal. A konferencia részletes programja már elérhető az ITBN weboldalán.
Biztonság 1
-
Végleges az idei Hacktivity programja
A biztonsági konferencián néhány olyan szakembert is meghallgathatnak az érdeklődők, akik a világ élvonalába tartoznak. Öt napig még kedvezményesen lehet jegyekhez jutni.
Biztonság 0
-
Bejött a UPC-nek a tévés YouTube
Ügyfeleik napi egymillió percet YouTube-oztak tévéjükön az ingyenes TV Apps szolgáltatással.
Távközlés 30
-
Az e-útdíj rendszere is díjat kapott
Idén is díjazták az ország legnagyobb IKT-teljesítményeit a MENTA konferencián.
Mérleg 3
-
BME-s diák nyert az információbiztonsági versenyen
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület kihirdette az „Év információbiztonsági szakdolgozata” pályázat nyertesét.
Biztonság 3
-
Üzleti analitikában nem áll jól Közép-Európa
Habár a cégek úgy látják, hogy a vásárlók miatt fontos a gyors adatfeldolgozás, az ehhez szükséges technológia alkalmazása igen lassan terjed.
Mérleg 3
-
Ütős lett az Amazon új könyvolvasója
A cég több újdonságot is bemutatott tegnap, de a legnagyobb dobásuk valószínűleg a felsőkategóriás reader lesz: nagyobb, többet tud, könnyebb kezelni, szebb. Emellett az olcsóbbak olvasókat is továbbfejlesztették, és a tableteknél is megjelentek változtatások.
Tech 88
-
Itt az első 3D-s általános iskolai csúcslabor
A speciális eszközök új dimenziókat nyitnak meg mind a természettudományok, mind a művészettörténet, a rajz, a történelem és az informatika általános iskolai oktatásában.
Mérleg 22
-
Nem emberek: szenzorok interneteznek majd a jövőben
A Huawei felmérése szerint hamarosan százmilliárd szenzor internetezik helyettünk: üzleti és gazdasági szempontból ez meghatározó változást hozhat.
Mérleg 43
-
Mobilalkalmazások HUNAGI pályázat 2014
A pályázatra elsősorban egyetemisták és fiatal szakemberek jelentkezését várják, azonban bárki indulhat egyéniben és csapatban egyaránt.
Szoftver 0
-
A cégek kétharmada nem bízik a felhőszolgáltatókban
Európában tíz vállalkozás közül hétnél úgy vélik, hogy a felhős szolgáltatásokat biztosító cégek működése sem a törvényeknek, sem az adatvédelmi előírásoknak nem felel meg. A szakemberek szerint a cloud elvileg nagyobb biztonságot nyújthat a helyi kezelésnél, ám mindennek szigorú feltételei vannak.
Biztonság 71
-
Ma este Okostelefon Akadémia a Millenárison
Ismét itt az ősz és ismét lesz Okostelefon Akadémia. Az ingyenes rendezvény témája az „Internet of things” – a gépek lázadása?
M2M 4
-
Magyar startup Európa legígéretesebb vállalkozásai között
Kihirdették a nyolc hónapja indult Intel Business Challenge Europe 2014 verseny európai döntőseit.
Tech 1
-
Milyen autót szeretnék? Okosat!
A globális piacról származó származó adatok azt mutatják, hogy az okosjármű- (csatlakoztatott jármű – connected car) funkciók jelentősen befolyásolják majd a jövőbeli vásárlásokat.
Tech 252
-
A Microsoft beleégeti magát a magyar oktatási rendszerbe
Habár korábban olyan kormányzati törekvésekről hallottunk, melyek a platform- és cégfüggetlen megoldásokkal a lock-in elkerülésére törekedtek, úgy tűnik, a tényleges történések épp az ellenkező irányba mutatnak, hiszen a Microsoft ajánlata annyira vonzó, hogy egyre többen választják.
Mérleg 190
-
Új támadási felületek: a viselhető számítástechnikai eszközök
A Kaspersky kutatói szerint ezeknek a kiegészítőknek a tömeges megjelenése számos új biztonsági kockázatnak teszi ki a tulajdonosokat, és a gondokra minél előbb megoldást kell találni.
Biztonság 5
-
Finn technológiai cég támogatja a magyar holdjárót
A Googe fejlesztési versenyének megnyerésére készülő magyar csapat a finn Tuxera Inc.-vel kötött támogatói szerződést.
Mérleg 6
-
Startupok pályázhatnak a Google új támogatási programjára
Más nagy cégekhez hasonlóan a Google is mindent megtesz annak érdekében, hogy a kisvállalkozásokat felhőszolgáltatásaihoz csábítsa.
Mérleg 2
-
Wikileaks: nyilvánosak a magyar adatok is az állami kémprogramról
A most közzétett információk jó részét egy magyar lap már kibogarászta és megjelentette, de a Wikileaks rendszerezve közli az összes megtalált és feldolgozott adatot, mely a kémprogram kereskedelmére és felhasználóira, illetve a szoftverekre vonatkozik.
Mérleg 46
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Megjelent az EasySMX okostelefonok mellé szánt, multiplatformos kontrollere
ph Az 5,9, 6,4, illetőleg 6,8 hüvelykes készülékeket is fogadó "gamepadból" a Bluetooth lapka sem hiányzik.
8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
ph A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is.
Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
gp A tervek szerint a hónap végén indul a free-to-play játék végső kiadása.
A vártnál kevesebb iPad Pro fogyhat
ma A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.
- LEGO klub
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Google Pixel 6/7/8 topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Hardcore café
- Két új verzióban érhető el két Huawei okosóra
- Samsung LCD és LED TV-k
- 3D nyomtatás
- Óra topik
- Gaming notebook topik
- További aktív témák...