Cikkek
-
Ötlettől a gyártásig - Közös kínai-magyar k+f pályázat
Közös kutatás-fejlesztési pályázatot indított a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal és a kínai Sencsen városa.
Rövid 0
-
A Mozilla újabb projektje: kommunikáció a böngészőben
A vállalkozás még nagyon az elején tart, sok múlik majd a felhasználók visszajelzésein.
Közösségi média 2
-
Javításra adta át a laptopot, de kukkoló programmal kapta vissza
A fejlett technológia már nem csak a Nagy Testvért, illetve a kis testvéreket segíti a magánélet kifürkészésében.
Biztonság 80
-
Nem véd meg az adathalászoktól a Safari
Egy amerikai fogyasztói magazin mutatott rá az Apple böngészőjének nehezen indokolható hiányosságára. Inkább Firefox vagy Opera – javasolják.
Szoftver 11
-
Rekordévet zárt a magyar Sun-leány
A régióban általában jó teljesítményt nyújtott a cég az üzleti évben, nem úgy, mint Észak-Amerikában.
Mérleg 0
-
A robotok ugyan tanulni is képesek már, de még gyorsan felejtenek
Németországi kutatók olyan eljárást fejlesztettek ki, mellyel a robotok akár önállóan is megtanulhatnak járni.
Tech 3
-
Jön a 12 dolláros számítógép?
Régi hardvert új dolgokra használni – amerikai egyetemisták szerint így kell megcsinálni a „szegények komputerét”.
Mérleg 27
-
Az internet sebezhetősége sokkal súlyosabb, mint eddig feltételezték
Adatlopások, fertőzések, zombigépek serege: Dan Kaminsky előadásában rámutatott, hogy az általa felfedezett hiba számtalan veszélyt jelent.
Biztonság 3
-
Elkészült az SQL Server 2008
Az év elején kitolt határidőt sikerült tartania a Microsoftnak, a 2008-as szerverplatform teljessé vált. Hét verzió és egy narancssárga haj.
Szoftver 4
-
A Mozilla bemutatta a Firefox utódjának a koncepcióját
A még csak csírájában lévő tervekben jelentős a szemléletváltás, szinte már egy új operációs szisztémát sejteni mögötte.
Tech 37
-
Windows-mentes PC-kkel támad az IBM
Kedvezőek a körülmények a Microsoft-monopólium meggyengítésére – állítja a linuxosokkal szövetkező informatikai nagyvállalat.
Szoftver 28
-
Újra kellett számolni a szavazatokat a Yahoo! közgyűlése után
Az újraszámlálás sokkal több elégedetlen részvényest jelez, de a jelenlegi vezetőség továbbra is bizalmat kapott.
Mérleg 1
-
250 millióból fejlesztette hálózatát a GTS-Datanet
A szolgáltató még további, százmilliós nagyságrendű beruházásokat tervez az idén.
Távközlés 2
-
Számítógépes játékkal a rák ellen
A program célja, hogy felhívja a fiatal rákos betegek figyelmét az orvosi utasítások betartásának fontosságára.
Társadalom 0
-
Újdonságokkal érkezik az IE 8 publikus tesztváltozata
A tervek szerint még augusztusban letölthető lesz a böngésző nyilvános bétája, amely okosabban fagy le és állítja magát helyre, mint az elődei.
Szoftver 80
-
A Google teljesen átszabhatja a hagyományos fordítói piacot
A gyakorlatilag még csak a nevéről ismert új szolgáltatás komoly mértékben átalakíthatja a fordítók munkáját.
Tech 6
-
Frissítve!: Leállt az informatikai közbeszerzés?
Igazából nem tudjuk. De a mai nap eseményeiből arra lehet következtetni, hogy más sem tájékozottabb. Még az se, akinek ez a feladata.
Mérleg 4
-
Megpróbálnak viselkedni az internetvállalatok
Késik a nem demokratikus államokban működő multikra szabott etikai kódex kidolgozása.
Mérleg 3
-
A GPU-piacon is az Intel az úr
A VIA marginális szereplővé vált a grafikusprocesszor-bizniszben, amely váratlanul egészségesnek bizonyult a második negyedévben.
Mérleg 9
-
Jövőre megjelenhet az AMD Fusion
A processzorgyártó két éve beszél a hibrid chipekről. Egyes források úgy tudják, hogy az első generáció 2009-ben mutatkozik be.
Tech 17
-
A GVH engedélyezi, hogy a Magyar Telekom mobiltartalom-szolgáltatókat vásároljon
A Gazdasági Versenyhivatal nem tart attól, hogy a Magyar Telekom visszaélne a helyzetével.
Távközlés 0
-
Az évtized kérdése: mennyire működnek törvényesen az online reklámozók?
A mind aktuálisabbá váló probléma megoldásának egyik lépése lehet az Egyesült Államok képviselőházának levele a nagy cégekhez.
Mérleg 3
-
Újdonságok a Google Street View-ban: Japán és Ausztrália
A Street View a jogi aggodalmak ellenére gőzerővel halad előre a maga útján.
Közösségi média 7
-
Elkészült a JavaFX előzetese
A Sun azt reméli, hogy a Java bázisára alapozva meghatározó tényezővé válhat a RIA-piacon.
Szoftver 21
-
A Grand Theft Auto miatt gyilkolt egy diák
A thaiföldi fiatal pénzt akart szerezni, és gondolta: kipróbálja, az életben is olyan egyszerű-e lopni, mint a játékban.
Szoftver 72
-
Az NVIDIA kiszállhat az alaplapi chipkészletek gyártásából
Egyes források szerint az amerikai vállalat az alaplapi chipsetek gyártásának megszüntetését tervezi.
Mérleg 36
-
Nem kérdeznek, elveszik a laptopot, és kész
Az USA határain az ellenőrzés szigorodik, de az új módszerekről csak a múlt héten értesülhetett a közvélemény.
Társadalom 68
-
Letölthető a Firefox 3.1 alfája
Nem hoz látványos újításokat a korai tesztverzió, bár még okosabb lett a Smart Location Bar.
Szoftver 3
-
Felületes munkát végzett az Apple
A kaliforniai székhelyű vállalat olyan biztonsági javítást adott ki, amely a Mac OS X klienseken nem szünteti meg a DNS-bugot.
Biztonság 6
-
Igazgatótanácsa már van Európa K+F központjának
A klímaváltozás és az energetika mellett az infokommunikáció is kiemelt témakör lesz az Európai Technológiai Intézet munkájában.
Társadalom 0
-
Synergon: 500 milliós szerződés
A Synergon pályázata nyerte a Magyar Fejlesztési Bank SAP rendszerének továbbfejlesztésére kiírt közbeszerzési tendert.
Mérleg 3
-
A Sun rettenetes negyedévet zárt le
A nyereség az előző évhez képest 73 százalékkal csökkent.
Mérleg 0
-
A kormányzat csökkenti a közösségi internet támogatását
Az infrastruktúra fejlődésével, illetve a kihasználatlansággal indokolják a döntést.
Mérleg 16
-
Kinek kell a százdolláros laptop Windowszal?
Elkészült a XO-ra írt Microsoft-rendszer. Kérdés, hogy ez fel tudja-e újra szítani a lelkesedést a ma már szinte elfeledett zöld masina iránt.
Tech 25
-
Kevés magyar weboldal használ SSL-t
A NetLock Kft. szerint nem elég az SSL-tanúsítvány beszerzésre, a biztonságot folyamatosan kell felügyelni.
Biztonság 9
-
Képnek látszik, de jelszavakat lop
Komoly biztonsági veszélyt jelentenek a népszerű oldalakra feltölthető felhasználói tartalmak. Már egy egyszerű GIF-ben sem lehet bízni.
Biztonság 33
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Megjelent az EasySMX okostelefonok mellé szánt, multiplatformos kontrollere
ph Az 5,9, 6,4, illetőleg 6,8 hüvelykes készülékeket is fogadó "gamepadból" a Bluetooth lapka sem hiányzik.
8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
ph A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is.
Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
gp A tervek szerint a hónap végén indul a free-to-play játék végső kiadása.
A vártnál kevesebb iPad Pro fogyhat
ma A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.