Cikkek
-
Rosszul járhat az NVIDIA az USA újabb AI-exportkorlátozásaival
Az USA újabb exportkorlátozásokat fontolgat Kína irányába az AI-chipek kapcsán, az NVIDIA pedig már előre jelezte: ebben az esetben hosszú távon is komoly lehetőségektől esnek el ők és az USA is, a verseny, a pénzügyek és a világvezető pozíciók terén is.
Mérleg 62
-
Teljesen a felhőbe vinné a Windowst a Microsoft
Nem csak az érintett cégek vezérigazgatói szólalnak meg a Microsoft és Activision FTC által blokkolni kívánt üzletének nyomozása alatt, hanem belsős dokumentumok is előkerülnek – így derült ki, hogy mit tervez a Windows 11-gyel a redmondi óriás.
Szoftver 168
-
Tim Cook kijelentése miatt tovább perelhetik az Apple-t
Egy bíró visszautasította az Apple kérését, így folytatódhat a csoportos kereset az Apple ellen, amely Tim Cook egy korábbi kijelentése miatt indult: a vád szerint ezzel kárt okozott a befektetőknek.
Mérleg 27
-
A céges üzenetküldés lehet a Meta egyik legerősebb lába
Jönnek a személyre szabott üzenetek a WhatsApp Businessre, már több mint 200 millió havi szinten aktív felhasználója van a platformnak.
Szoftver 13
-
Újabb leépítésekkel folytatódik a Waze beolvasztása a Google-nél
Folytatódnak az átalakítások, ennek keretében pedig újabb leépítéseket hajtanak végre a Waze-nél.
Mérleg 28
-
Mindent megváltoztathat az Alphabet lézerinternete
A magasan keringő léggömbök ötlete nem igazán vált be, így most lézerrel küldene internetet a félreeső területekre az Alphabet. A sűrűn lakott területeken is arathat a technológia.
Tech 14
-
A Meta arra készül, hogy mégsem kell leállítania a Facebookot Európában
Július közepén állapodhat meg az EU és az USA az új adatátviteli egyezményről, a Meta pedig arra készül, hogy az eddigi fenyegetőzéseivel ellentétben mégsem kell leállítania Európában a Facebookot.
Közösségi média 52
-
42 milliárd dollárt költ a gyors internetre az USA
2030-ra általánossá tenné a szélessávú internetet az USA, ezért a Biden-kormány 42 milliárd dollárt fordít erre a célra.
Tech 55
-
Virágzik a generatív AI álláspiaca
Az Indeed adatai szerint már májusban további 20 százalékkal nőtt az olyan állások száma az USA-ban, amelyek a generatív AI fejlesztéséhez kapcsolódnak.
Tech 10
-
Felforgatja vagy felszabadítja a médiát az AI?
A német Axel Springer szerint az utóbbi, de közben arról is szó esett, hogy rengeteg állás feleslegessé válik.
Tech 10
-
Újabb hadseregnek kell a SpaceX Starlinkje
A japán hadsereg is teszteli Elon Musk és a SpaceX Starlink műholdas internetszolgáltatását, amely viszont továbbra sem tud betörni az indiai piacra. 150 milliárd dollárt érhet a SpaceX, ez is kiderült.
Mérleg 17
-
Az amerikai kormányt is elérte a világszintű MOVEit-hackbotrány
Még mindig sorra kerülnek elő azok a cégek, nevek, amelyek érintett a MOVEit-botrány. Az amerikai kormányt is utolérte.
Biztonság 5
-
Zuckerberg belement, hogy stresszteszt alá vesse az EU a Metát
Mark Zuckerberg Kaliforniában találkozott Thierry Bretonnal, ezután közölték a stresszteszt részleteit, és azt, hogy 1000 ember dolgozik a DSA-nak való megfelelésen a Metánál. Eközben még mindig top téma Zuckerberg és Musk vitája és esetleges ketrecharca a médiában.
Mérleg 16
-
Sokat köszönhet Dél-Koreának a Netflix
A Netflix sok slágere készült az országban. Dél-Korea a nyereség megosztását kéri a tartalomgyártókkal, a Netflix a 2,5 milliárd dolláros befektetés mellett pedig azt ígéri, hogy nem kerüli meg a fiatal, helyi tehetségeket.
Mérleg 6
-
250 év kutatását gyorsítja fel AI-alapon a Microsoft
Vegyszerekkel foglalkozó cégek és új anyagok kutatási munkáját segíti AI-alapon a Microsoft: 250 év fejlesztéseit 25 év alatt hoznák el.
Tech 19
-
Gyűlöletplatform lett a Twitterből?
Ausztrália szerint a Twitter a gyűlölet legnagyobb platformjává vált, és magyarázatokat követel.
Közösségi média 213
-
Lassan mindenki rábólint az amerikai EV-iparban a Tesla töltőjére
A Tesla a Ford és a GM után a Rivian, majd Texas támogatását is megnyerte (többek között) az EV-töltője kapcsán, de a Hyundai is fontolgatja annak átvételét. Musk közben sorra találkozik a világvezetőkkel, most épp indiai gyárakat nyithat.
Mérleg 150
-
Gombamód szaporodnak a hamis cégek és értékelések a Google keresőjén is
A Google beperelt egy amerikai férfit és annak cégeit, mert százszámra gyártotta a hamis cégértékeléseket, majd azokat eladta valódi vállalatoknak, hogy vevőket csalogathassanak.
Mérleg 14
-
Biden aggódik, de hamarosan megnyílik az AI-alkalmazásbolt
Az OpenAI alkalmazásboltot nyit az AI-szoftverek számára, tovább özönlenek a bejelentések; Joe Biden eközben azt mondja, meg kell oldani a biztonság és gazdaság kapcsán felmerülő AI-kockázatokat.
Mérleg 6
-
Az EU 160 milliárd eurót költ kulcstechnológiákra
Megújuló energia, kvantumszámítógépek, mikroelektronika – több fronton is sokat költene az EU.
Tech 0
-
Európa épp elveszíti az EV-akkumulátorversenyt
A European Court of Auditors szerint bőven van mit tenni, ha Európa nem akarja elveszíteni az EV-ipari akkumulátorversenyt.
Mérleg 91
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
ph A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is.
Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
gp A tervek szerint a hónap végén indul a free-to-play játék végső kiadása.
A vártnál kevesebb iPad Pro fogyhat
ma A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.
Marvel Rivals - Középpontban Hela
gp Folytatódik a karakterbemutatók sorozata, a legújabb részben a Halál Istennője kerül a középpontba.
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Samsung Galaxy S8 és S8+ duplateszt
- Milyen CPU léghűtést vegyek?
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Gray Zone Warfare
- Formula-1
- Windows 11
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Gitáros topic
- További aktív témák...