Cikkek
-
Raktárbázist épít Vácon a CECZ kínai cégcsoport
A cégcsoport 27 milliárd forintos raktárberuházást indít, az E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Park mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen valósul meg.
Mérleg 8
-
A brit Tescónak is van már pénztármentes üzlete
Londonban tették lehetővé az üzletbe betérők számára, hogy termékek beszkennelése vagy pénztárgép használata nélkül vásároljanak.
Tech 24
-
Nulladik napi Windows-exploitot fedett fel a Kaspersky
A nyár végén a cég automatikus észlelési technológiái megelőztek egy jogosultságnöveléses exploitot alkalmazó támadássorozatot, amely több Microsoft Windows szervert is érintett.
Biztonság 0
-
Kriptohitelezőket zárattak be New Yorkban
Két kriptohitelező platformot is felszólítottak New York államban, hogy fejezze be a működését.
Mérleg 5
-
Figyelmeztették a britek a Facebookot: nem áll a törvények fölött
A brit versenyhatóság szerint nem működött együtt a Facebook, több felszólítás ellenére sem – figyelmeztetni akarják a céget, hogy nem áll a törvények fölött, ezért 70 millió dolláros bírságot szabtak ki rá.
Mérleg 12
-
Női szerepvállalás a digitális szakmákban
Lehetőségek a vállalati növekedésre és a produktivitás támogatására.
Mérleg 7
-
Európa és a versenyképesség a felhő terén
Tíz éve a vállalatok felhőre való átállása leginkább az adattárolást és a hálózati működést érintette. Azóta robbanásszerűen fejlődik a felhőalapú innováció, ám sok európai cég még mindig csupán a sávszélesség-bővítés és a költségmegtakarítás eszközeként tekint a felhőre.
Mérleg 4
-
Adatgyűjtő IoT-eszközöket fejlesztettek a Szegedi Tudományegyetemen
Az élő szervezetekről adatokat gyűjtő, intelligens szenzorokra épülő rendszereket fejlesztettek ki az SZTE kutatói egy 811 millió forintos uniós támogatást elnyert projektben.
Tech 0
-
Androidos alkalmazások is futtathatóak lesznek Windowson
A bevezetés csúszik, egyelőre csak az első tesztváltozat érhető el, de az sem mindenkinek.
Szoftver 51
-
A kanadai jegybank egyelőre nem kér a digitális pénzből
A kanadai jegybank közölte: nem ad ki saját digitális pénzt, legalábbis egyelőre.
Mérleg 20
-
Reklámokból szerezne több pénzt a Spotify
Több száz főt toboroz a Spotify, hogy növelje a jövőben a reklámbevételeit.
Mérleg 37
-
A világ minden mobilhálózatából szerezhetett hívásnaplókat egy hackercsoport
A CrowdStrike kiberbiztonsági cég szerint a hackercsoport nem csak hívásnaplókat, de szöveges üzeneteket is szerezhetett a mobilszolgáltatóktól, világszerte.
Biztonság 6
-
Bitcoinos csalók szálltak rá az Apple legutóbbi élő közvetítésére
Megpróbálták hitelesként beállítani a saját élő közvetítésüket a YouTube-on, majd bitcoint kértek, cserébe ethereumot ígértek AirDropon keresztül.
Biztonság 4
-
Deep IT: online konferencia ingyenes részvétellel
A járványhelyzetre tekintettel a Neumann Társaság november 10-én online rendezi meg szokásos éves konferenciáját, amely idén a Deep IT alcímet viseli.
Mérleg 0
-
Meditációs kurzust indított a Kaspersky
A technológia és a közösségi média pozitív és negatív hatásai közötti megfelelő egyensúly megtalálása sok ember számára jelent problémát.
Mérleg 0
-
Megújult az NMHH netsebességmérő oldala
Az elmúlt évben a külső felhasználók több mint kétmillió mérést végeztek el a független hatósági felületen.
Távközlés 2
-
A kínai kiberhatóság frissítette az idézhető internetes hírforrások listáját
Szerdán jelent meg az új lista azokról az internetes hírszolgáltatókról, amelyek anyagait leközölheti a kínai sajtó.
Mérleg 0
-
Névváltoztatást tervez a Facebook
Nagy és erős húzásra készülnek, mely több szempontból is előnyös lehet az IT-óriás számára.
Közösségi média 44
-
Jelentősen csökken a vezetéssegítő rendszerek hatékonysága esőben
Az American Automobile Association tesztjei szerint közepes és erős esőben jelentősen romlik a vezetéstámogató technológiák megbízhatósága.
Tech 33
-
Újabb környezettudatos SIM kártyát vezet be a Vodafone
A nem eSIM-kompatibilis készülékek esetében a szolgáltató 100%-ban újrahasznosított műanyagból előállított ecoSIM-eket biztosít.
Távközlés 11
-
Közösen kampányol a Da Vinci Media és a Telekom
Az okos netezéshez elengedhetetlen tippekkel és a tudatos tartalomfogyasztást segítő tanácsokkal jelentkezik a friss edukációs akció.
Mérleg 0
-
Sameday csomagszállító már az egész országban
Bővíti magyarországi tevékenységét a Sameday csomagszállító cég, teljes körű szállítási szolgáltatásokat nyújt a vállalatoknak az egész országban.
Mérleg 3
-
Csatlakozott Jony Ive dizájncégéhez a Pinterest társalapítója
Evan Sharp, a Pinterest társalapítója út vizekre evez: Jony Ive dizájncégéhez, a LoveFromhoz igazolt.
Mérleg 0
-
Az ITM az OTP-vel Európa legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztésébe kezd
A gép a jövő év közepéig kezdi meg működését két magyarországi helyszínen.
Mérleg 13
-
Nagyon súlyos büntetést kaphat a Google Oroszországtól
A Google éves árbevételének akár 20 százalékát is kiszabhatják bírságként.
Mérleg 7
-
Tíz gigás lakossági internettel újít a DIGI
A távközlési vállalat 2021 decemberében indítja el Magyarország jelenleg leggyorsabb lakossági internetszolgáltatását, a Fiberlink 10 G-t előfizetőinek – de ez csak a nagyobb városokban lesz elérhető.
Távközlés 168
-
Köszönti a Windows 11-et az új AIDA64
A 6.50-es verzió több új GPU-t is támogat, illetve az Intel érkező asztali platformját is várja.
Szoftver 22
-
Újabb súlyos hackertámadás érte az Acer rendszereit
Idén ez már a második eset – ezúttal indiai ügyfelek millióit érinti a támadás, amely során 60 GB bizalmas adatot loptak el.
Biztonság 2
-
Amerikai képviselők hazugsággal vádolják az Amazon vezetőit
A vizsgálóbizottság tagjai ultimátumot adtak az elnök-vezérigazgatónak.
Mérleg 3
-
600 millió dollárt kerestek zsarolóvírusokkal a bűnözők
A FinCEN becslései szerint az idei évben eddig 600 millió dollárnyi pénzt zsaroltak ki a kiberbűnözők zsarolóvírusok segítségével.
Biztonság 5
-
Még mindig kell a Microsoft AR-szemüvege az amerikai hadseregnek
Elhalasztotta a hadsereg a tesztelés és az alkalmazás megkezdését, de jelezte, hogy elkötelezett a 22 milliárd dolláros szerződés mellett.
Tech 4
-
A Valve és a Steam nem kér a kriptopénzekből és az NFT-kből
Változtak a Valve irányelvei: kitiltanak minden olyan játékot a Steam platformról, aminek köze van a blockchainhez, a kriptopénzekhez vagy az NFT-khez.
Mérleg 10
-
Az EU szerint indokolatlanul fél az Apple az USB-C-re váltástól
Az EU azt állítja, hogy a kötelező váltás nem bénítja meg az innovációt, ha lesz jobb szabvány, alakítanak a szabályokon.
Tech 65
-
Ózdon újabb okoszebrát adtak át
A Generali alapítványa és a Pearl Enterprises Kft. jóvoltából egy SafeCross okoszebra segíti Ózdon a gyalogosokat az ország egyik legveszélyesebb átkelőhelyén.
Tech 23
-
Székelyföldi múzeumokban digitalizál a Néprajzi Múzeum
Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy után 2021. október 18-tól egy héten keresztül Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeumban és Gyergyószentmiklóson a Tarisznyás Márton Múzeumban kezdik el a néprajzi tartalmak digitális fejlesztését.
Mérleg 1
-
A felhasználók közel kétharmada használja online hívásra is a netet
A magyar internetezők 64 százaléka használ valamilyen netes hang- vagy videóhívás-szolgáltatást, de a cégek is előszeretettel alkalmazzák a technikát.
Távközlés 1
-
Tízezer munkahelyet hoz létre a Facebook Európában
A magasan képzett munkatársak feladata a metaverzumként emlegetett új platform részleteinek kidolgozása lesz.
Közösségi média 10
-
Arcfelismerő az iskolai ebédlőben
Elvileg egy zárt rendszerről van szó, mely felgyorsíthatja az adminisztrációt, de azért most is akadnak kritikusok.
Tech 13
-
Megkérték Joe Bident, hogy tegye tiltólistára a Honort
Sok amerikai politikus kampányol Biden elnöknél azért, hogy a Honor is kerüljön fel az amerikai feketelistára.
Mérleg 32
-
Az USA lett a legnagyobb bitcoinbányász-központ
Miután Kína folyamatos intézkedéssorozattal kisöpri a kriptomegoldásokat a régiójából, Amerika lett a bitcoinbányászok új kedvence.
Mérleg 43
-
Már a teljes moszkvai metrón lehet arccal fizetni
A Face Pay rendszer bevezetését ugyan a kényelemmel indokolták, de a hatóságok valószínűleg még jobban örülnek neki.
Mérleg 17
-
Elon Musk: repülőkön szolgáltatna internetet a SpaceX Starlink hálózata
Gyors internetszolgáltatást biztosítana a légitársaságok ügyfeleinek a Starlink, árulta el Elon Musk.
Tech 49
-
Elhúzódó EU-vizsgálatra számíthat az NVIDIA az Arm-üzlet kapcsán
Engedményekkel próbálta megnyugtatni a hatóságokat az NVIDIA, végül azonban mégis elhúzódó trösztellenes vizsgálat elé néz.
Mérleg 3
-
1 milliárd dolláros alappal gyorsítja a blockchain terjedését a Binance
A digitális eszközök és a blockchain technológia gyorsabb terjedését szeretné a Binance.
Tech 0
-
Vádat emeltek a Boeing 737 Max tesztpilótája ellen
A gyanakvó kívülállónak úgy tűnhet, hogy a nagykutyák egy alkalmazottal vitetik el a balhé nagyobb részét.
Mérleg 15
-
Leállítja tevékenységét Kínában a LinkedIn
Az indoklás szerint a működési környezet egyre komolyabb kihívásokkal járt.
Közösségi média 0
-
Robotkutya puskával
Ha már elértek egy megfelelő technológiai szintet, tiltás híján kézenfekvő volt a gépek felfegyverzése.
Tech 32
-
Elárulja a felhős ügyfelek karbonlábnyomát a Google
A Google a jövőben közli a felhős ügyfeleivel, hogy mekkora a felhős használatuk karbonlábnyoma.
Tech 3
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.
Marvel Rivals - Középpontban Hela
gp Folytatódik a karakterbemutatók sorozata, a legújabb részben a Halál Istennője kerül a középpontba.
Bemutatta ZUFS 4.0-s memóriáját az SK Hynix
ph A Zoned UFS technológia fejlesztése még 2019-ben kezdődött, és pont kész lett az AI betörésére.
Nem lesz olcsóbb a Razr 50 Ultra
ma A minap az első fotók érkeztek meg, most az első tippek az árakra.
A mai napon érkezik a King Arthur: Legion IX
gp A premiert megelőzően a készítők még egy utolsó videóval kedveskedtek nekünk.
Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
ph Az Arrow Lake-S generációt amolyan mindenes platformként kezeli az Intel.
Két új verzióban érhető el két Huawei okosóra
ma A Huawei Watch Fit 3 mellett a Watch 4 Pro és a kisebb Watch GT 4 is új színben mutatkozott be.
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Horgász topik
- Elkaszálhatja az Apple az iPhone Plust
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mobil flották
- Direct One (műholdas és online TV)
- Xbox tulajok OFF topicja
- Megjött a Corsair One szériás asztali gépeinek legfrissebb generációja
- Dragon Age: Origins
- RAM topik
- További aktív témák...