Cikkek
-
A jövő héten eldőlhet a Fujitsu Siemens sorsa
A Bloomberg szerint a Fujitsu kezébe kerül a teljes vállalat, de csak a szerverrészleget tartják meg, a személyi számítógépes üzletágon túladnak.
Mérleg 26
-
Tizenegy cég érdeklődik a mobilpályázat iránt
Az NHH megtartotta első konzultációját a kiírást eddig megvásárló vállalatokkal.
Távközlés 5
-
Megjelent és letölthető az Ubuntu 8.10
A tervezett időben sikerült kiadni a legnépszerűbb Linux-disztribúció új verzióját.
Szoftver 25
-
A letöltőket is büntetné az új szerzői jogi törvény
Az igazságügyi minisztérium úgy módosítaná a szerzői jogi törvényt, hogy a zenék és filmek letöltése is törvénysértővé válna.
Mérleg 90
-
A szkennelt fájlokba is belelát a Google
Kiderül, hogy egy kép tényleg többet mond-e ezer szónál.
Közösségi média 7
-
A Sony újra akkukat hív vissza: a Dell, a Toshiba és a HP laptopjai érintettek
A mostani esetben nem milliókról, „csak” százezer tűzveszélyes akkumulátorról van szó.
Tech 2
-
A Google Street View elvisz már Olasz- és Spanyolországba is
Amerikában gőzerővel dolgoznak, de Európában is: Franciaország után elkészültek az első felvételek a két vonzó mediterrán országról is.
Közösségi média 3
-
Kritikus hibákat javítottak a régi OpenOffice-ban
A legújabb kiadás nem tartalmazza a két sebezhetőséget, csak a 2.x-es verziót használóknak kell patchelnie.
Biztonság 1
-
Megnyitotta online videoarchívumát a Music Television
A YoutTube-bal szembeszálló kiadói erőfeszítés kevés sikerrel kecsegtet.
Közösségi média 4
-
Processzorpiac: az Intel és az AMD is javított
A két nagy rivális a kisebb gyártóktól lopott részesedést. 80 százalék fölött az Intel.
Mérleg 0
-
Hamarosan befejeződik a Firefox 2.0 támogatása
Két biztonsági frissítés még biztosan érkezik a Mozillától.
Szoftver 6
-
A magyar netezők is bedőlnek a kamu vírusirtóknak
Ezt mutatja az ESET legfrissebb magyarországi fertőzéstoplistájára, melyre felkerült a Win32/Adware Antivirus2008.
Biztonság 39
-
Gyorsabb és okosabb lett a Hotmail
Folyamatosan fejlesztik a szolgáltatást, a mostani változtatás csak kisebb újdonságokat és gyorsulást hozott.
Közösségi média 5
-
Fekete karácsonyra számít a TSMC
A tajvani óriásvállalat jelentősen alacsonyabb forgalmat vár az elkövetkező negyedévekre.
Mérleg 3
-
Tervezd meg álmaid PC-jét, mi megcsináljuk!
Az Intel és az Asus marketingakciója a netbookok és notebookok népszerűségére építkezik.
Tech 19
-
Ötmillió eurót nyúlt le a hajdúszoboszlói netes csaló
A mohóság lett a veszte (vesztük): a három nap alatt több mint háromezer vásárlás feltűnt a banknak.
Biztonság 3
-
Nem éri meg késlekedni a Windows-frissítéssel
A vírusírók arra hajtanak, hogy még nincs mindenhol telepítve a javítás.
Szoftver 16
-
Elkészült Vácon a tízezredik IBM DS8000
A csúcskategóriás tárolórendszereket csak az 1996-ban létesített váci üzemben gyártják.
Rövid 0
-
Veszteséges a legnagyobb európai chipgyártó
Az STMicro szerint a félvezetőipart is érzékenyen érinti majd a válság.
Mérleg 1
-
Nem élt vissza erőfölényével a Microsoft
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a Microsoft nem hűségkedvezményeket nyújtott, hanem mennyiségieket, tehát magatartása nem jogsértő.
Mérleg 5
-
Ne foglalkozz a válsággal, tanuld magad a legjobbak közé!
A NetAcademia online tanfolyamokat indít novembertől ezer informatikusnak. Szerkesztőségünk egy kvízjátékkal támogatja a kezdeményezést.
Társadalom 4
-
Pannon: 357 településen van gyors mobilnet
A mobilszolgálató árbevétele a harmadik negyedévben is csökkent, de az EBITDA ennek ellenére javult.
Távközlés 10
-
A Canonical alapítója hisz a Linux-bizniszben
Az Ubuntu még nem termel profitot, de Shuttleworth szerint még néhány évig érdemes várni.
Szoftver 3
-
Ingyenesen letölthető a kibervilág teljes atlasza
Igaz, hogy a kábeleken kívül az egész kibertér virtuális, de azért térképet még lehet készíteni róla.
Közösségi média 7
-
Megvan-e még a felhasználói nevem?
A Usernamecheck.com több tucat weboldalon megnézi, hogy szabad-e még a begépelt azonosító.
Közösségi média 5
-
Átalakul a HP hazai szervizhálózata
November 1-től jelentős változások lesznek a HP termékeinek hazai szervizelésében.
Tech 3
-
A HP-tól igazolt kereskedelmi igazgatót a Nav N Go
A szoftvervállalatnál az idén alaposan átrendeződik a menedzsment.
Mérleg 0
-
Húszezer dollárt ajánl a Microsoft egy eltűnt fiú megtalálójának
Az eset kapcsán újra fellángoltak a viták a játékfüggőségről.
Mérleg 6
-
Egy napig ingyenes a Crossover Pro
Egy elvárást teljesített az amerikai elnök, a szoftvercég pedig betartotta ígéretét – habár az óriási túlterhelés miatt nagyon nehéz elérni a letöltési oldalt.
Szoftver 57
-
Fizess a mobiloddal!
MobilFizetés az FHB, a Pannon, a T-Mobile és az MPP együttműködésében.
Távközlés 0
-
Kínában elfeketültek a Windowsok
Országos tiltakozás követte a Microsoft kalózkodásellenes lépéseinek bevezetését. Sokan azt mondják, a magas árak miatt nem vesznek jogtiszta szoftvert.
Társadalom 129
-
Magyar sikerek az eddigi legnagyobb innovációs világfórumon
A kínai eseményen számos magyar találmányt is díjaztak.
Tech 2
-
A pénz mindig beszél, a netező csak akkor, ha engedik
Az emberi jogokat védő alapokmányról egyeztek meg az internetes óriáscégek, de az kérdés, hogy szép szavakon kívül jelent-e ez bármit is.
Mérleg 1
-
Eső után Windows Azure
A Microsoft „új operációs rendszere” nem tartalmaz semmi olyan koncepcionális újdonságot, mely a konkurenseknél ne lenne már meg.
Tech 23
-
A neten ingyenes a Közbeszerzési Értesítő
A NetLock biztosítja a kiadvány hitelesítéshez szükséges technológiai hátteret.
Rövid 1
-
A magyar spammert senki sem bántja
A kéretlen levelek küldőit az NHH büntetheti, de az esetenként maximálisan kiszabható félmilliós bírság nem rettenti el a cégeket. Fizetnek, aztán spamelnek tovább.
Közösségi média 21
-
Mennyit ér a Linux?
Egy kalkuláció szerint majdnem 11 milliárd dollárt. Legalábbis ha a közösség helyett egy szoftvercég rakná össze, ennyibe fájna a fejlesztés.
Mérleg 164
-
Az internet átformálja az agyunkat
Egy amerikai idegkutató szerint evolúciós változással jár a napjainkban zajló technológiai forradalom. A hozzáértők életképesebbek lesznek.
Tech 14
-
Szoftver mondja meg, hogyan építették a piramisokat
A tervezési hibára találtak magyarázatot a tudósok egy számítógépes program segítségével.
Tech 1
-
Frissült az ASP .NET-es bugkereső
Új verziót adott ki a Compuware a DevPartner Studióból.
Szoftver 0
-
Az Externet is indul az új mobilfrekvenciáért
A szolgáltató a Telekom 4-gyel közösen tervezi beadni pályázatát. A vezérigazgató szerint jót tenne a piacnak egy újabb operátor megjelenése.
Távközlés 7
-
Rekordot döntött az OpenOffice.org
Az első héten 3 millió letöltést számláltak a fejlesztők. A cél: 40 százalékos részesedés.
Szoftver 48
-
Kezdődik a Vista SP2 tesztelése
A bétát a héten kapja meg egy csoport tesztelő, de a tesztelés és a kiadás pontos menetrendjére még várni kell.
Szoftver 2
-
Az oroszok megálljt parancsoltak a Google-nak
Az amerikaiak egyelőre nem tudnak komoly pozíciót szerezni a hatalmas orosz piacon.
Mérleg 14
-
Kisípollak, vazzze…
A Microsoft egy értelmesnek nem mondható, ám annál jövedelmezőbbnek ígérkező technológiára kapta meg a szabadalmi védettséget.
Tech 32
-
A szolgáltatónak egyelőre nem kell szűrnie a P2P-forgalmat
Az évek óta húzódó eljárás során az internetszolgáltató egy rövid időre fellélegezhet.
Mérleg 6
-
Szoftver tiltja le a mobilozást vezetés közben
A mobil eszközre telepíthető program automatikusan teszi lehetetlenné a vezetés közbeni telefonálást.
Tech 29
-
Csak óvatosan a negatív értékeléssel!
Nem jött össze az aukciós oldalon bonyolított ügylet, ezért kapott rossz minősítést az eladó. Emiatt perrel fenyeget.
Közösségi média 12
-
Intel: az ARM lúzer, és az is marad
Őszinte volt két felső vezető a színpadon, pedig ezt tiltja a vállalati policy. Megmondták, hogy miért gagyi az iPhone.
Tech 16
-
Nincs baj a Microsoftnál sem
A hosszú távú licenckonstrukciók miatt a szoftvervállalatot kevésbé érintik a válság esetleges negatív hatásai. A netbookok visszahúzzák a windowsos üzletágat.
Mérleg 0
-
„Megölte” virtuális férjét – börtön várhat rá
A törölt avatár tulajdonosa zokon vette a szenvedélyes volt feleség akcióját.
Közösségi média 20
-
Az orosz oktatást átállítják Linuxra
A kormányzat a hazai fejlesztésű Linux-disztribúciókat és a nyílt forrású alkalmazásokat támogatja.
Társadalom 198
-
Steve Jobs szívrohamát egy tinédzser találta ki
Még nem zárult le a vizsgálat, de valószínűleg nem tudatos árfolyam-manipuláció volt a sztori közzététele. Felelősségre vonható-e egy blogger?
Mérleg 7
-
Bill Gates egy titokzatos céget alapított
Az valószínűnek tűnik, hogy nem gazdasági vállalkozásról van szó.
Mérleg 48
-
Rendkívüli biztonsági javítás érkezik ma este a Windowshoz
A rejtélyes hiba megengedi a támadónak, hogy átvegye az irányítást gépünk felett.
Szoftver 14
-
A kalózkodás valójában egy új üzleti modell
Matt Masont kompromisszumkeresése miatt időnként a médiamogulok utálják, időnként pedig a kalózok.
Mérleg 7
-
Óriási siker az iPhone
Az Apple remek negyedéven van túl, de rendkívül óvatosan várja a következőt. Több iPhone fogyott, mint BlackBerry.
Mérleg 22
-
Jöhet a Linux éve
A Red Hat vezére szerint a nyílt forráskód sokat profitálhat a bizonytalan gazdasági környezetből.
Mérleg 11
-
Több mint 300 millió tévét gyártott a Panasonic
A japán vállalat 1952-ben kezdte el a dobozok gyártását, és még jó ideig nem tervezi abbahagyni.
Mérleg 2
-
Sorozatos elbocsátások az IT-iparban is
A Cnet már külön oldalt is nyitott a leépítések nyomon követésére.
Mérleg 1
-
Jöhet a negyedik, sőt az ötödik mobilszolgáltató is
A Nemzeti Hírközlési Hatóság pályázata a kiírók szerint a verseny élénkítését szolgálja.
Távközlés 7
-
Nem találja a helyét a Sun
Gyengék az első negyedéves számok, a szakértők hiányolják a hosszú távú stratégiát.
Mérleg 1
-
Az IP-cím nem személyes adat
Az angol gyakorlatot követve a németek is úgy vélik, hogy az IP-cím tárolása önmagában nem veszélyezteti a felhasználókat.
Közösségi média 60
-
Teljesen nyílt forrásúként tölthető le a Google Androidja
A projekt vezetői nagy reményekkel bocsátják útra mobilkészülékekre készített szoftverplatformjukat.
Szoftver 2
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
ma Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Mutatós, alsópolcos Axon 60-ak mutatkoztak be
ma Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Toyota topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- Sony Ericsson K600i - csőszelet
- Jogász topic
- Több stúdiót is bezár költségcsökkentésként a Microsoft Xbox részlege
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- További aktív témák...