Cikkek
-
A Lenovo nyilatkozata a Superfish ügyben
A vállalat magyar nyelven is nyilatkozatot adott ki az előre telepített kártékony szoftverrel kapcsolatban, melyet változtatás nélkül közlünk.
Biztonság 34
-
Mitsubishi okoskonyha, ami pontosan tudja, mire vágyunk
A vállalat kutatás-fejlesztési részlege megdöbbentő okosotthont mutatott be az ázsiai újságíróknak.
M2M 37
-
Frissítve: előtelepített sebezhetőséggel árulták a Lenovo gépeit
A vállalat elismerte hogy hibázott, de közel fél évig saját maguk telepítették fel a felhasználók gépeire a sebezhetőséget biztosító alkalmazást.
Biztonság 51
-
100 GB tárhelyet ad a Microsoft, ha dobod a Dropboxot
A Microsoft bekeményít felhőtárhely fronton.
Mérleg 126
-
Budapesten versenyezhetnek a női startupok
A kezdeményezést többek között az IBM, a Prezi, a Ustream, a Google, a Microsoft és a Gróf Széchenyi Család alapítvány is támogatja.
Közösségi média 7
-
Két izgalmas előadással indult el hazánkban a Fény Nemzetközi Éve
Egész évben lesznek érdekes programok, felépül az ELI szegedi központja, és egy szonda elszáguld a Plútó mellett.
Tech 1
-
Az Intel nem használ olyan nemesfémet, amihez vér tapad
Hat évnyi munkába került, de mára sikerült kifehéríteni a beszállítói láncot. Nincs köztük olyan forrás, ami a fegyverkereskedelmet támogatná.
Mérleg 29
-
Webtudor: ingyenes oktatás, webfejlesztő kurzus
A heti rendszerességgel jelentkező online kurzusokat és a régebbi órákat is ingyen látogathatják a tanulni vágyók.
Közösségi média 1
-
Irányt vált a Sony, mehet a tévé és a telefon, jöhet a profit
A veszteséges üzletágakat leépítik, vagy kiszervezik. A Playstation marad, a telefon és a tévé lehet, hogy repül.
Mérleg 57
-
HTTP/2 – jóváhagyva
Gyorsabb és biztonságosabb böngészést ígér az új protokoll, ráadásul ehhez a kisujjunkat sem kell mozdítani. Firefox és Chrome böngészővel már kipróbálható.
Szoftver 116
-
Akerson: az Apple nem tudja, mibe mászik bele
A General Motors lehet az új Palm. Az elnök-vezérigazgató pontosan olyan nyilatkozatot tett, mint a Palm-vezér néhány évvel ezelőtt.
Tech 131
-
Galaktikus ütközést kapott el a Hubble
A spirálgalaxis túl közel merészkedett szomszédjához. Dráma lett a vége.
Tech 34
-
(Frissítve) Tisztaszoftver már a felsőoktatásban résztvevőknek is
A kiterjesztett lehetőséggel mintegy 300 ezer hallgató élhet. Néhány kérdésünkre válaszolt is a Microsoft.
Szoftver 61
-
Természeti katasztrófát jelez a telefon
Ha telepítjük a QuakeShare alkalmazást. Az IoT/M2M Innovációs Világkupán a huszonnégy legjobb között a szolgáltatás.
M2M 3
-
Látványos animáción a légi utasszállítás
WebGL használatával nézhetjük meg, merre utazunk a levegőben.
Szoftver 1
-
Egymilliárd forint a versenyképes IKT szektor fejlesztésére
Várhatóan 110-140 kis- és közepes vállalkozás részesülhet a támogatásból, cégenként 5-20 millió forintot nyehetnek.
Mérleg 11
-
Szuperszámítógép LEGO-ból és Rapsberry Pi-ből
Egy hatéves srác felelt a design kialakításáért. Hatvannégy egység felhasználásával bárki nekiállhat izmozni.
Tech 33
-
A Microsoft az első, aki ISO szabvány szerint működteti a felhőt
A Brit Szabványügyi Intézet minősítése alapján a redmondi vállalat megfelel az ISO 27018-as kritériumoknak. Jöhetnek az üzleti előfizetők.
Tech 43
-
Személyesen szabotálja az LG vezérkara a Samsung háztartási eszközeit
Többek között mosógépek ajtaját próbálták letörni, a biztonsági kamerák mindent rögzítettek. Az LG szerint csak tesztelték a teherbírást.
Café blog 22
-
Magyarok és britek együtt küzdenek a biotechnológia fejlődéséért
A Brit Nagykövetségen egész napos rendezvényt tart, amelyet élőben közvetítenek a Ustreamen.
Tech 2
-
A merevlemez agyába férkőzött az NSA
A Kaspersky legfrissebb jelentése rémisztő képet fest arról, mennyire mélyen épült be az amerikai kémszervezet a mindennapokba.
Mérleg 112
-
Az Intel megszabadulna az Imaginationben birtokolt részesedésétől
A vállalat már nem tervez a céggel, így a továbbiakban csak partneri viszonyt tartanának fent.
Mérleg 16
-
Brutálisan sokat költünk értelmetlen játékokra
Egy év alatt még mindig 357 milliárd forint ment el Candy Crushra. Az elemzők hanyatlásról beszélnek, de sokan kibékülnének ilyen eredménnyel.
Mérleg 61
-
Nigériába vándorolt a laptop, az ára nem érkezett meg
Amikor a jóhiszeműség találkozik a csalókkal, szürreális eseménysorozat indulhat.
Biztonság 70
-
Bombabiztos módszer a robbanóanyagok ellen
Filléres tétel, és akár tíz méterről is jelzi a robbanószerek jelenlétét. A General Electric fejlesztette ki.
M2M 17
-
Drága a benzin? Google Maps!
Sokan szeretnek vezetni idegen utakon, de vannak helyek, ahova nem juthatunk el ésszerű keretek között. Egy szabadúszó programozó a fanatikusoknak segítene.
Café blog 1
-
Paramount Channel két hétig ingyen
A Fekete vitorlák fináléja közelít, február végéig kódolatlanul nézheti bárki, aki rendelkezik DVB-T MPEG-4 tunerrel.
Távközlés 9
-
2015 a fény éve
Idén sokat beszélünk majd a lézertechnológiáról, az üveggyártásról, a napelemekről, és általában a fényről.
Tech 3
-
Így néz ki a budapesti Google iroda
A fő motívum a víz, a fürdők városának hangulata az alkalmazottak által használt terekről is visszaköszön.
Café blog 55
-
Ilyen bankrablás eddig még nem fordult elő
A Kaspersky megítélése szerint a kiberbűnözők által alkalmazott módszer a legkifinomultabb, amelyet eddig láttak.
Biztonság 174
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
A vártnál kevesebb iPad Pro fogyhat
ma A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.
Marvel Rivals - Középpontban Hela
gp Folytatódik a karakterbemutatók sorozata, a legújabb részben a Halál Istennője kerül a középpontba.
Bemutatta ZUFS 4.0-s memóriáját az SK Hynix
ph A Zoned UFS technológia fejlesztése még 2019-ben kezdődött, és pont kész lett az AI betörésére.
Nem lesz olcsóbb a Razr 50 Ultra
ma A minap az első fotók érkeztek meg, most az első tippek az árakra.