Cikkek
-
Megjelenés előtt, a felhőből próbálhatóak ki az új Intel chipek
Bővítette a Developer Cloudot az Intel, így az ügyfeleik már a felhőből próbálhatják ki az új chipeket, virtuálisan, még a megjelenés előtt.
Tech 2
-
Az autóiparban erősített a BlackBerry
A kiberbiztonsági piacból származó bevétel visszaesett a BlackBerrynél, de az autóiparban jól áll a cég.
Mérleg 7
-
Sosem lesz zöld a bitcoinbányászat?
A kutatások szerint igen nagy kihívást jelent a bitcoinbányászoknak, hogy zöldebbé tegyék a tevékenységet, amely továbbra is hatalmas lábnyomot hagy a környezeten.
Tech 22
-
A mesterséges intelligencia segít a tüdőrák-diagnosztikában
Mérföldkő lehet a tüdőrák-diagnosztikában a Semmelweis Egyetem (SE), az Ulyssys Kft. és a SZTAKI együttműködésében kifejlesztett szoftver – véli az SE rektora.
Tech 3
-
Összeolvadások a DIGI-nél
A DIGI három leányvállalata az Invitel Zrt., az I-TV Zrt. és a Digi Infrastruktúra Zrt. 2022. december 31-én beolvad anyavállalatába, azaz a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-be.
Mérleg 18
-
Űrtechnológiai központ Martonvásáron
A Remred Kft. által megvalósítandó, mintegy 10 milliárd forintos befektetést igénylő központban komplett kisműholdak és az azokat működtető rendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzik majd.
Mérleg 0
-
Jól halad a felvásárlási folyamat: a 4iG belép az űrtávközlési piacra
Komoly távlati terveik vannak.
Tech 5
-
Az Apple News segítségével küldtek sértő, rasszista értesítéseket a hackerek
Obszcén és rasszista üzeneteket küldözgettek a hackerek az Apple felhasználóinak, miután feltörtek egy nagy amerikai médiakiadványt.
Biztonság 1
-
Kriptokockázatokról beszél a francia jegybank-elnök
Arbitrázs kockázatát eredményezheti, hogy egyes országok lassan állnak elő a kriptopénzek szabályozásával – közölte a francia jegybank vezetője.
Mérleg 2
-
A közösségi médiát monitorozó szoftvert vásárolna a magyar kormány
A felhasználási cél egyelőre nem tisztázott, és izraeli kormányzati engedélyre is szükség van az exporthoz.
Mérleg 21
-
Nagy erőkkel koncentrál a megújuló energiára az Amazon
71 új projekttel koncentrál a megújuló energiára az Amazon.
Tech 3
-
Nagyon keveset fizet a streaming az alkotóknak
Átláthatóbb, a dalszerzőket jobban bemutató, nekik magasabb jövedelmet biztosító működésre van szükség a zenei streaming piacon – állapította meg a szerzői jogkezelőket tömörítő GESAC által megrendelt európai tanulmány.
Mérleg 43
-
Talán mégsem kell eladni a TikTokot
Az amerikai törvényhozókkal együtt dolgoznak az adatbiztonság kérdésén, eközben a britek 29 millió dollárra büntethetik a TikTokot, amiért nem védte meg a gyerekek magánszféráját.
Közösségi média 2
-
A bűnügyi helyszíneléstől a VR repülő szimulátorig: Kutatók Éjszakája az NKE-n
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) szeptember 30-án izgalmas, inspiráló előadásokkal, kísérletekkel, interaktív bemutatókkal várja az intézmény az érdeklődőket Budapesten, a Ludovika Campuson, a bajai Víztudományi Karon, valamint Szolnokon.
Mérleg 0
-
Kutatók éjszakája a Műegyetemen
Összesen mintegy 70 különleges programmal, köztük szimfonikus zenekarral kísért fizika bemutatóval várják a kutatók a tudomány iránt érdeklődőket a BMEj-n szeptember 30-án és október 1-jén.
Mérleg 0
-
Nagy változásokat hoz Ausztrália legutóbbi kiberbiztonsági botránya
Óriási vihart kavar az Optus, Ausztrália második legnagyobb telekomcége elleni kibertámadás és annak következményei.
Biztonság 2
-
Nő az EU-nyomás, de a Google szerint rossz ötlet a hálózati költségek megosztása
Robbanásszerűen nő a nyomás az EU-s telekomcégek felől a hálózati költségek megosztására, de a Google szerint ez egy 10 éves ötlet, ami ártana a fogyasztóknak.
Mérleg 53
-
Magyar fejlesztés: új eljárás a kiberbiztonságban
A mesterséges intelligencia segítheti a valós idejű anomáliaészlelést a hálózatokon.
Biztonság 0
-
Adatelemzéssel készül a labdarúgó-világbajnokságra a FIFA
A játékosok megkapják majd a FIFA adatelemző appját, ami szinte mindenre kiterjed.
Tech 1
-
Az OMSZ közreműködésével mutatták be az előfutár drónt az SZE és SZTAKI kutatói
Az alkalmazott kísérleti drónnal annak korlátozott sebessége miatt csak városi tesztekre van lehetőség kis sebesség mellett.
Tech 1
-
Kiderült hol épülhet az új, olasz Intel-gyár
Veneto régióban épülhet meg az Intel következő európai gyára, a teljes befektetés akár 40 százalékát is átvállalhatja az olasz kormány.
Mérleg 6
-
Új, MI-fejlesztés a kormányablakokban
Az ún. MIA Pontokon elhelyezett eszközöket (Mesterséges Intelligencia Asszisztens) mindenki kipróbálhatja, országszerte közel 200 helyszínen.
Tech 22
-
Két ezüst- és öt bronzérmet szereztek a magyar diákok
A magyar diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel az idén Ukrajna által rendezett eJOI-ra.
Mérleg 2
-
Megvizsgálják a felhőt a britek
Felhőpiaci domináns helyzete miatt az Amazon, a Google és a Microsoft is vizsgálatra számíthat a britektől.
Mérleg 6
-
Gépi kézírásfelismerés segítségével készült el a Nemzeti Levéltár új adatbázisa
Az MNL legnagyobb, az 1828. évi országos összeírást feldolgozó adatbázisát hétfőn adtak át a nagyközönségnek.
Mérleg 0
-
Hatalmas üzlet lett a Qualcomm számára az autóipar
Már 30 milliárd dolláros üzlet a Qualcomm számára az autós üzletág, de 2030-ra 100 milliárd dollárosra hízhat.
Tech 0
-
A SoftBank stratégiai szövetséget akar az ARM és a Samsung között
A SoftBank vezérigazgatója, Masayoshi Son ebben az ügyben tervez találkozót a Samsunggal.
Mérleg 0
-
Új jegybanki mobilalkalmazás
Szeptembertől a lakossági és vállalati ügyfelek okostelefonjukkal az eddiginél is egyszerűbben, például QR-kóddal, biometrikus azonosítással ellenőrizhetik értékpapír-számlájuk egyenlegét.
Szoftver 1
-
Az ipari robotok fele Kínában van
A fejlődés lenyűgöző: 2012-ben még 15 ipari robot jutott 10 ezer munkavállalóra, ma már 246.
Tech 4
-
A új Firefox szelídebben viselkedik, amikor fogytán a memória
Letölthető a Mozilla Firefox 105-ös verziója.
Mozilla blog 1
-
A tech cégek szabadalmi perei elől menekül az autóipar
Több mint egy tucat autógyártó írt alá egy platformmal, amely 51 tech cég licenceit közvetíti.
Mérleg 0
-
Sokat lassult a SpaceX Starlink internetszolgáltatása
Miközben Elon Musk arról beszélt, hogy a SpaceX Starlink műholdas internete már minden kontinensen elérhető, a jelentések szerint a szolgáltatás sebessége egyre csak lassul.
Tech 64
-
Először rendeztek drónvilágkupa-futamot Magyarországon
A zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpályán rendezték meg szeptember 17-e és 18-a között az első Magyar Drón Világkupa Futamot.
Mérleg 0
-
Nem lesz francia óriáskihívója a Netflixnek
Mégsem lesz francia tévéóriás, amely kihívná a Netflixet, mint streaminghatalmat.
Mérleg 1
-
Valós idejű versenyélmény 5G hálózaton
A HUMDA Lab Nonprofit Kft. által koordinált együttműködésben a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország Zrt., a győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a Technológiai és Ipari Minisztérium vett részt.
Tech 0
-
A lassuló e-kereskedelem miatt szenvedhetnek karácsonykor a futárcégek
Az USA nagy futárcégei nagy kapacitásbővítéseket eszközöltek, most viszont jócskán alulmúlhatják az ünnepi szezon rendelései a teljesítőképességüket.
Mérleg 3
-
Új magyar e-kereskedelmi stratégia
Bemutatta a hazai e-kereskedelem nemzetközi terjeszkedésének fellendítését célzó stratégiáját a Digitális Kereskedelmi Szövetség.
Mérleg 0
-
Alaposabban is megvizsgálják az Amazon iRobot-felvásárlását
Az amerikai FTC több adatot kért be az 1,7 milliárd dolláros felvásárlással kapcsolatban.
Mérleg 0
-
Kártékony üzeneteket küldött a Take-Two egyik ügyfélszolgálata
Hacker hatolt be a Take-Two alá tartozó 2K Games ügyfélszolgálatába, egyes ügyfeleknek kártékony hivatkozásokat küldött szét.
Biztonság 2
-
160 millió dollárt loptak el egy nagy kriptokereskedőtől
Az egyik nagy kriptokereskedő cég, a Wintermute 160 millió dolláros hackertámadást szenvedett el.
Biztonság 23
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
ph A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is.
Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
gp A tervek szerint a hónap végén indul a free-to-play játék végső kiadása.
A vártnál kevesebb iPad Pro fogyhat
ma A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.
Marvel Rivals - Középpontban Hela
gp Folytatódik a karakterbemutatók sorozata, a legújabb részben a Halál Istennője kerül a középpontba.
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- SkyShowtime
- ASUS routerek
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Ukrajnai háború
- Megjött az Arctic Liquid Freezer AIO-k új nemzedéke
- Politika
- Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
- Apple iPhone 13 Pro Max - őnagysága
- Mobil flották
- További aktív témák...