Cikkek
-
Ingyenes telefonálást kínál a Tesco
Közös ajánlattal állt elő a Tesco és a Tesco Mobile: a mobilszolgáltató ügyfelei ingyenes beszélgetést kapnak havi bevásárlásaik után.
Távközlés 45
-
Mi is az a Big Data?
Mekkora adatmennyiséget nevezhetünk nagynak? Miért kell neki külön nevet adni?
M2M 10
-
Cisco: egymilliárd a felhőalapú szolgáltatásokra
A Cisco bejelentette, hogy harminc vállalat, köztük a Deutsche Telekom és a BT is csatlakozott a Cisco Intercloud felhőhálózatához.
Mérleg 4
-
A Magyar Telekom nem fizet osztalékot
A Magyar Telekom bejelentette, hogy a most rendelkezésre álló információi alapján, jelenlegi tervei szerint nem fog osztalékot fizetni a 2014. évi eredmény után.
Távközlés 41
-
A TASZ bepereli a Telenort és a Vodafone-t
A civil szervezet célpontjai valójában nem a szolgáltatók, akik számára az adatmegőrzés egyébként is terhet jelent, hanem a szabályozás, és úgy vélik, csakis így lehet valamilyen módon kikényszeríteni a változtatást. Úgy látják, a jelenlegi viszonyok között csak közvetetten lehet célt érni.
Mérleg 74
-
Megjelent az AIDA64 4.70-es verziója
Elkészült az AIDA64 rendszerinformációs szoftvercsalád új, 4.70-es verziója, amely számos külső kijelző közvetlen támogatásával szolgálja ki a rendszer állapotát folyamatosan monitorozni szerető felhasználók igényeit.
Szoftver 0
-
A WinZip, a Yahoo! és a Lycos szervereit is megtámadták
A Yahoo! közleményben erősítette meg a korábbi tudósításokat, és bejelentették, hogy valóban volt sebezhetőség két szerverükön, ugyanakkor közölték, hogy felhasználóik adatai biztonságban vannak.
Biztonság 0
-
Adathalász program a Windows 10 előzetese?
A cég arra hivatkozik, hogy az automatikus adatküldés a rendszer fejlesztését szolgálja, és ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a begyűjtött személyes adatokhoz senki illetéktelen ne férhessen hozzá. Ugyanakkor ezt a tesztelési program bejelentésekor gyakorlatilag meg sem említették.
Szoftver 602
-
C++ Grand Prix by NNG – Programozóverseny hallgatóknak és tapasztaltaknak
A navigációs szoftvereket fejlesztő NNG Kft. másodszor rendezi meg országos C++ programozóversenyét, amelyen a fődíj egy utazás a Los Angeles-i E3 Expóra, a világ legnagyobb számítógépes- és videójáték konferenciájára.
Szoftver 2
-
Kettészakadhat a HP
A vállalatnál már évek óta érzékelik a PC-k iránti igény visszaesését, és folyamatosak voltak az átszervezések, melyek közül a hírek szerint a legnagyobbra készülnek.
Mérleg 12
-
Itt a sokadik negyedik mobilszolgáltató: a DIGI
A cég ma közölte, hogy a mobiltenderen elnyert frekvencia felhasználásával a DIGI Magyarországon is önálló, hang- és adatforgalmi szolgáltatást (mobiltelefon és internet) biztosító hálózat kiépítését és üzemeltetését tervezi.
Távközlés 273
-
Mi is az az NFC?
Az modern okostelefonok jelentős részében megtalálható technológia több protokoll gyűjtőneve; leginkább a mobilfizetésnél lehet találkozni vele.
M2M 87
-
Az IVSZ szakmai támogatást ajánl a leendő magyar biztosnak
Mind Európában, mind Magyarországon tízezrével hiányoznak az informatikusok. A magyar szakmai szervezet kész együttműködni Navracsics Tiborral, hogy megoldják ezt a problémát.
Mérleg 1
-
Egyre hülyébb tudakozószámok jönnek
Nem mondhatjuk, hogy a 197 vagy a 198 telitalálat volt, de 11 818 vagy a 11 824 még rosszabbnak tűnik.
Távközlés 13
-
A Huawei radikális kibervédelmi lépéseket sürget
A cég vezető szakembere szerint elég a régi megoldások toldozgatásából, új technológiák kellenek: „Felejtsük el a TCP/IP-t, a szoftverdefiniált hálózatok jelenthetik a megoldást a kiberbiztonsági fenyegetések kivédésére!”
Biztonság 1
-
MicrosoftGate: korrupciós botrány Romániában
A vizsgálatot végző hatóság szerint kilenc korábbi miniszter is részese volt annak, hogy az iskolákba a piaci árnál drágábban jutottak el a számítástechnikai termékek.
Mérleg 31
-
Magyar innováció Ázsiában
A Cellum, valamint a Telenor leányvállalatai, a DTAC és a PaysBuy együttműködésében elindult Thaiföld első többfunkciós, kártyás fizetésre alkalmas mobilpénztárcája.
Mérleg 3
-
Szuper szerverpark Százhalombattán
A tervek szerint Európa egyik legkorszerűbb szerverparkja épül a Batta Ipari Parkban Százhalombattán. A beruházó ezTrade Kft. szeptember 18-án írta alá az adásvételi szerződést a parkot üzemeltető Szákom Kft.-vel.
Mérleg 8
-
Terminálon belüli navigáció a KLM-nél
Október elsejétől a holland légitársaság egy okostelefonos útvonaltervező alkalmazást kínál, amelyet egyelőre csak az amszterdami Schiphol repülőtéren lehet használni.
M2M 6
-
Átalakította mobilnetes csomagjait a Magyar Telekom
Október 1-től megújítja mobiladat-portfólióját a Telekom, és a korábbi ajánlatoknál szélesebb választékot kínál ügyfeleinek.
Távközlés 62
-
Új üzleti modell: „bűncselekmény mint szolgáltatás”
Kialakulóban van egy szolgáltatás-alapú bűnözői iparág, amelyben a virtuális feketegazdaság szakértői kimondottan más bűnözők számára fejlesztenek termékeket és szolgáltatásokat.
Mérleg 6
-
A Windows 10 eltávolodik a csempéktől
A technikai előzetesben főként a felhasználói felület változását mutatták be, és ebből kitűnik, hogy a Microsoft belátta, hogy nem mehetnek szembe a felhasználói igényekkel: több ponton is visszatérnek a Windows 7 megoldásaihoz. A korai verziót bárki tesztelheti, hamarosan letölthető lesz.
Szoftver 474
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.
Marvel Rivals - Középpontban Hela
gp Folytatódik a karakterbemutatók sorozata, a legújabb részben a Halál Istennője kerül a középpontba.
Bemutatta ZUFS 4.0-s memóriáját az SK Hynix
ph A Zoned UFS technológia fejlesztése még 2019-ben kezdődött, és pont kész lett az AI betörésére.
Nem lesz olcsóbb a Razr 50 Ultra
ma A minap az első fotók érkeztek meg, most az első tippek az árakra.
A mai napon érkezik a King Arthur: Legion IX
gp A premiert megelőzően a készítők még egy utolsó videóval kedveskedtek nekünk.
Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
ph Az Arrow Lake-S generációt amolyan mindenes platformként kezeli az Intel.
Két új verzióban érhető el két Huawei okosóra
ma A Huawei Watch Fit 3 mellett a Watch 4 Pro és a kisebb Watch GT 4 is új színben mutatkozott be.