Cikkek
-
Összekaptak a partizánok és a kalózok
A szerzői jog reformjáért küzdő mozgalmak tagolódását láthatjuk: a mérsékeltek károsnak, kontraproduktívnak tartják a szélsőségesek akcióit.
Mérleg 13
-
Napi statisztika: a Facebook simán lenyomja a Google-t
Ha hinni lehet az adatoknak, akkor a közösségi oldal olyan látogatottságot generál, melyet a keresőcég meg sem tud közelíteni.
Közösségi média 52
-
25 éves a Microsoft Windows
Negyedszázados az a termékvonal, melynek következő tagja már a 8-as számot fogja viselni.
Szoftver 202
-
Már több mint 14 millió dokumentum található az európai digitális könyvtárban
Az Europeana tartalma dinamikusan növekszik, új, a feltöltött anyagokat hasznosító projektek is indulnak, de bőven akad még tennivaló.
Mérleg 4
-
Az Invitel felvásárolja a Fibernetet, így a UPC is terjeszkedhet
A UPC a jóváhagyott tranzakció után jóval több mint százezer újabb háztartáshoz juttathatja el szolgáltatásait.
Mérleg 12
-
Minden csúcsot megdönt az új Call of Duty
A sorozat korábbi részénél is jobban startolt a játékkonzolokra és PC-re elkészített lövöldözős játék.
Mérleg 32
-
Jövő tavasszal jön az iPad 2?
Tajvani források szerint 2011 februárjában indul be a frissítés sorozatgyártása, és a bejelentésre is sor kerül még az első negyedévben.
Tech 15
-
Idén is lesz 24 órás hackerverseny
Az egymillió forint összdíjazású programozási verseny most először külföldi csapatok előtt is nyitott.
Szoftver 0
-
Magyarországon kiemelkedően gyors az internet
Az Akamai friss jelentése szerint kifejezetten előkelő helyet foglalunk el a világban, de a régióból például Románia jobb nálunk.
Tech 152
-
Ingyenes workshopot tart az Adobe-felhasználók egyesülete
A néhány hónapja működő HAUG az Adobe termékeit használók érdeklődésére és közreműködésére is számít.
Szoftver 0
-
Cipőt, táskát vegyen a Google online butikjában!
Egy erre a piacra kialakítandó üzleti és technológia modell kidolgozását célozza a projekt, melynek keretében a divattermékek keresését akarják megkönnyíteni.
Közösségi média 6
-
John’s Phone: egy direkt buta telefon
Nem mindenki szereti a szuper okostelefonokat, nekik találta ki egy holland cég a csak telefonálásra használható, minimalista mobiltelefont.
Tech 62
-
Mobilinternet: több mint 1,2 millió előfizetés itthon
Az NMHH októberi statisztikája szerint az előfizetések közül több mint 275 ezret nem használnak az ügyfelek.
Távközlés 1
-
Instant találatok a Google magyar oldalán
A vállalat megkezdte a két hónapja bemutatott funkció élesítését a magyarországi weboldalán is, napokon belül mindenkinél elérhető lesz.
Közösségi média 5
-
A Kopint-Datorg lesz a GSM-R gazdája
Az 58,8 millió forintos közlekedési mobilkommunikációs nagyprojekt fő célja a magyar vasúti hálózat nemzetközi interoperabilitásának kialakítása.
Mérleg 6
-
Nyomulnak az androidos táblagépek
A Google rendszere lesz a második számú platform a tableteken, a Windows viszont csak nyomokban lesz felfedezhető.
Tech 2
-
Megjelent a magyar piacon az Avira vírusirtó
A német vállalat termékeit magyar nyelvű támogatással a SafeSoft forgalmazza hazánkban.
Szoftver 5
-
Holografikus bemutató a budapesti Cisco Expón
Az idei hálózati konferencián mottója a határok nélküli együttműködés. A rendezvényen előad Barabási-Albert László is.
Tech 5
-
Megtámadná a távközlési különadót a Deutsche Telekom
A Magyar Telekom anyavállalata jogi lépéseket tervez a jelentős elvonás ellen – mondta el egy interjúban a cég igazgatótanácsának illetékes tagja.
Mérleg 70
-
A fiatalokat zavarja kevésbé, ha egy szoftver illegális
Egy hazai felmérés szerint a fővárosban élő 30 év alattiak körében a legjellemzőbb az illegális szoftverek iránti nyitottság.
Társadalom 220
-
Kiberháborús gyakorlatot tart a NATO
A szövetség harmadik kibernetikai hadviselési gyakorlatát a belgiumi NATO-főhadiszállásról irányítják.
Biztonság 0
-
Az AMD is tolja a MeeGo szekerét
A chiptervező vállalat szerint van jövője a nagy konkurens által kitalált rendszernek, ezért kompatibilissé akarják tenni a saját megoldásaikkal.
Szoftver 3
-
Mégsem lesz idén Chrome OS?
A Google vezérigazgatója szerint az új operációs rendszer csak hónapok múlva készül el, és elsősorban billentyűzettel rendelkező készülékekhez való.
Szoftver 9
-
Maces vírusirtóval jelentkezik a NOD32 gyártója
Több más cég után az ESET is bemutatta a Macintoshok védelmére szánt programcsomagját.
Szoftver 6
-
Újabb bizonyíték, hogy a Stuxnet vírus célja szabotázs volt
Teljesen biztosat még senki sem tud, de ha igaz a Symantec feltevése, akkor nagyon nem állunk messze a Die Hard 4.0-tól.
Biztonság 74
-
Kis novemberi Facebook-forradalom
Az új megoldás egyetlen felületen szolgálja ki a három legnépszerűbb kommunikációs csatornát: az e-mailt, az SMS-t és az azonnali üzenetküldést.
Tech 65
-
A Facebook nyakra megy? Tényleg levelezőt indítanak? – Élő közvetítés
Tegnap óta terjed a pletyka, hogy Mark Zuckerberg ma egy „Gmail-killert” jelent be.
Közösségi média 88
-
December elején Innovációs TechShow 2.0 a Merlinben
A jövő hónap hetedik napján a Merlin Színházban tucatnyi új hazai csúcstechnológiai találmányt lehet élőben kipróbálni.
Tech 0
-
Tervezd meg te a Fujitsu következő noteszgépét!
A cég komoly díjakkal járó terméktervezési versenyt indított, és a következő generációs gépek egyike az lehet, amit a nyertesek megálomdnak.
Tech 1
-
Adnál egy Apple-gépért ötvenmilliót?
A számítástechnika története egyik leghíresebb gépének egy eredeti csomagolásban lévő példányát árverezik el a hónap végén.
Tech 34
-
Mit tehetnek a szolgáltatók a zombihálózatok ellen?
Az OECD jelentése szerint sokat: a modern technológia és a kormányzattal történő összefogás jelentősen mérsékelheti a kockázatokat, jórészt megelőzheti a fertőzéseket.
Biztonság 9
-
Ázsia egyre erősebb: megjelent a szuperszámítógépek új TOP500-as listája
Az amerikai dominancia még mindig erős, de az ázsiai országok rakétasebességgel jönnek fel ezen a területen is.
Tech 5
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Megjelent a Solo Leveling: Arise teljes változata (PC, Android, iOS)
gp A régiós tesztek után végre mindenhol elérhető lett az adaptáció végleges kiadása.
Hosszabb videón az Arena Breakout: Infinite (PC)
gp A minap elindult a zárt béta teszt a játék új kiadásához, amely korábban csak mobilokon és tableteken volt elérhető.
Ismét egyedit alkotott a Sharp
ma Minimalista dizájn és komoly felső kategóriás specifikáció jellemzi az Aquos R9-et, az Aquos wish4 pedig belépő szinten hozza a stílust. Ráadásul mindkét modell strapaminősítésű.
AI jelzést kapnak az új Ryzenek
ph Az AMD gondoskodik róla, hogy véletlenül se kerülje el a figyelmünket ez a két betű.
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
ma Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Gray Zone Warfare
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- f(x)=exp(x): A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- sziku69: Szólánc.
- Azonnali informatikai kérdések órája
- ZTE Blade A34 - nem a legélesebb kés a fiókban
- Toyota topik
- Gitáros topic
- Nintendo Switch
- További aktív témák...