Cikkek
-
A Sony zeneszolgáltatása iOS-en is elérhető lesz
A streamelésen alapuló Music Unlimited az Apple iTunes zeneboltjának konkurense lenne.
Szoftver 10
-
A lakossági piacon erősít az Invitel
A távközlési szolgáltató új vezérigazgatót és üzletágvezetőt nevezett ki.
Mérleg 50
-
Szakít egymással a Monster és a Beats
Fülhallgatókat mindkét cég készít majd a jövőben is, csak éppen egymás konkurenseiként.
Tech 19
-
Jön a közösségi zenehallgatás a Facebookra
A hamarosan elinduló szolgáltatással ugyanazt a zenét hallgathatják az egymástól távol lévő haverok is.
Közösségi média 28
-
Új arcunk van
Négy év után a lapcsaládszintű egységesítés jegyében megújítottuk az IT café dizájnját. Elmondjuk, mi változik.
Café blog 160
-
Jogdíjat kell fizetni a külső winchesterek és SSD-k után is
A szerzői jogokat képviselő testület szerint csak annyi történt, hogy a felhasználói szokásokhoz igazították a szabályozást.
Mérleg 575
-
Belassult a PC-piac
A tavalyi év utolsó negyedéve nem volt sikertörténet, a nagy vesztes az Acer és a HP volt.
Mérleg 19
-
Elképesztően sikeres a mobilfizetés, a PayPal képtelen előre jósolni
A cég hétmilliárd dollár mobil eszközökön keresztüli pénzforgalmat vár a 2012-re.
Mérleg 6
-
Steve Jobs életéről képregény készült
A 32 oldalas kiadvány végigköveti az Apple egykori vezetőjének egész életét.
Tech 18
-
Kinect és Windows 8 vezérli a legmenőbb gördeszkát
Egy új projekt bizonyítja, hogy a Microsoft konzoljához való mozgásérzékelő felhasználási lehetőségei határtalanok.
Tech 8
-
A rendőr apuka trójai programmal kémkedett a lánya után
A lány barátja bosszúból feltörte a számítógépet, és innen bejutott a rendőrségi rendszerbe is.
Biztonság 29
-
Gyártásra kész a 6000 forintos PC
A csupasz gépet kifejlesztő alapítvány a hobbiprogramozást szeretné divatba hozni, de cégek, intézmények is érdeklődnek.
Tech 155
-
Most már tényleg jönnek az Intel-mobilok
A Lenovo és a Motorola jelentette be, hogy még az idén piacra dobja az amerikai chipgyártó Medfield platformját használó készülékeket.
Tech 13
-
Helybe megy a pofonért a Google?
Lehetséges, hogy a keresőcég a jövőt látja előre, de az is megtörténhet, hogy oly mértékű monopóliumhoz jutnak hozzá, hogy eljárások sorával nézhetnek szembe.
Szoftver 71
-
Helyreigazítás a facebook.hu ügyében közzétett hírhez
Az IT café elfogadja a Generál Média magyarázatát, ám azt az állításunkat fenntartjuk, hogy minimum megtévesztő az a módszer, ahogy a facebook.hu-ra való bejelentkezés után el lehet érni a közösségi oldalt.
Biztonság 47
-
Rendkívül sikeres évet zárt a Kickstarter
A jó ötletek pénzügyi támogatására létrejött oldalon tavaly közel 100 millió dollár folyt keresztül.
Mérleg 0
-
A Pirate Bay blokkolása miatt akciózik az Anonymous
A finn Anonok sikeresen megbénították a jogvédők oldalait, akiket ugyan bosszant a kiesés, de nem aggódnak miatta.
Távközlés 11
-
Kezdődik a doménforradalom
Van, aki azt mondja: a szabadon választható végződésekkel totális káosz veszi kezdetét, az ICANN szerint viszont szükségszerű volt a nevek felszabadítása.
Közösségi média 48
-
Fejlesztőközpontot nyit Budapesten az ITSH
A T-Systems leányvállalata uniós forrásból bővít. Az idén országosan 500 új alkalmazottat akarnak felvenni.
Mérleg 2
-
(Frissítve!) Vigyázat, a facebook.hu-ra ne lépj be!
A hamis weboldalt reklámozás mellett vélhetőleg az adatok megszerzésére is felhasználják.
Biztonság 32
-
A Google a bűnözők hirdetéseiből is profitál
A BBC oknyomozó műsora kellett ahhoz, hogy egy kiemeltként kezelt, illegális tevékenységet reklámozó hirdetést eltávolítsanak az AdWordsből.
Mérleg 2
-
Megérkezett Európába is a Netflix
A brit és az ír fogyasztók az amerikai árnál kicsit drágábban vehetik igénybe a filmkölcsönző szolgáltatásait.
Mérleg 10
-
Folytatódhat a Tisztaszoftver program
A minisztérium elsiette: korántsem biztos, hogy a Microsoft termékei eltűnnek a köz- és felsőoktatásból.
Mérleg 342
-
A CES-en is működik a beltéri navigáció
A repterek után most a Las Vegas-i kiállításon is lehet használni a Google új szolgáltatását.
Szoftver 3
-
Bemutatták a százdolláros tabletet
Közel egyéves csúszással elkészült a XO 3.0 működő prototípusa. A gépet kurblival és napelemmel is lehet majd tölteni.
Tech 10
-
Olcsóbb adattárolás lazacok DNS-ével
Tajvani és német kutatók rájöttek, hogyan lehet a lazacok DNS-ét adattárolásra használni.
Tech 8
-
A Microsoft vércukormérő kontaktlencsét fejleszt
A kontaktlencsén látható kiterjesztett valóság még messze van, de kis lépéseket már tettünk ebbe az irányba.
Tech 19
-
Interaktív hologramot készítettek a Microsoft kutatói
A Vermeernél egy ismert optikai trükköt használnak fel arra, hogy egy ígéretes, majdan sokféleképp felhasználható technológia alapjait megteremtsék.
Tech 14
-
Szemmel is lehet vezérelni a Windows 8-at
A svéd fejlesztőcég a CES kiállításon demózza azt a technológiát, amelynek köszönhetően a szemünkkel adhatunk utasításokat a számítógépnek.
Szoftver 45
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Megjelent az EasySMX, okostelefonok mellé szánt, multiplatformos kontrollere
ph Az 5,9, 6,4, illetőleg 6,8 hüvelykes készülékeket is fogadó "gamepadból" a Bluetooth lapka sem hiányzik.
8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
ph A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is.
Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
gp A tervek szerint a hónap végén indul a free-to-play játék végső kiadása.
A vártnál kevesebb iPad Pro fogyhat
ma A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.