Cikkek
-
Happy enddel zárul a böngészőbalhé?
Az európai „böngészőügy” a végéhez közeledik: a hatóság elégedett a visszajelzések alapján finomított böngészőválasztó űrlappal. A megoldást nyilvános konzultációra bocsátják.
Mérleg 56
-
PhotoSketch: egy zseniális internetes képszerkesztő
A felhasználó csak felskicceli, hogy milyen képet akar, a többit megcsinálja helyette a program.
Szoftver 13
-
Magyar tudományos szenzációt hozott az internet
A felfedezés az internet használatának egy igen jótékony oldalára mutat rá, s egyben jelzi a tudósi magatartás megváltoztatásának szükségességét is.
Közösségi média 9
-
Az interneten a „Hogyan ne kerüljön az internetre titkos dokumentum?” kézikonyv
A Wikileaks által publikált segédlet nyilvánosságra hozatala valószínűleg nem jelent nagy biztonsági kockázatot – de a helyzet komikus, az kétségtelen.
Biztonság 7
-
A digitalizáció úttörői kaptak idén fizikai Nobel-díjat
Az optikai kábel megalkotásáért, illetve a CCD-szenzort kidolgozásáért három tudós kapta az idei elismerést.
Tech 0
-
Windows 7 bemutató – felvételről is
A Microsoft TechNet szerdai szemináriumának szakmai közönségnek szóló előadásait az IT cafén is követhették az érdeklődők.
Szoftver 51
-
Még ma változtassa meg a gmailes jelszavát is!
Kiderült, hogy nemcsak a Hotmail érintett az adathalászatban, hanem gyakorlatilag minden nagy levelezőszolgáltató, de még csak kevés részletet lehet tudni.
Biztonság 21
-
Firefox 3.6: egy hét múlva itt a béta
Ha nem kerül elő komolyabb hiba, a jövő héten jön a publikus tesztverzió, novemberben pedig a final.
Szoftver 61
-
Dobd be használt mobilodat az automatába, fizet érte!
Az amerikai cég igéretes megoldást dolgozott ki, mely nemcsak számukra termelhet jövedelmet, de segítheti az e-szemét mértékének csökkentését is.
Mérleg 13
-
Az informatikai iparág a válságban is nő
Egy tanulmány szerint a magyar piacon 15 ezer új munkahelyet teremt az elkövetkező négy évben az IT.
Mérleg 0
-
Nem várható a Microsoft-licencek egyszerűsítése
Steve Ballmer tegnap Londonban elmondta, hogy a licencelési rendszer egyszerűsítésével senki sem járna jól.
Mérleg 19
-
Megjelent az AVG 9.0
Az új vírusirtó akár 50 százalékkal gyorsabb is lehet az elődjénél. Az ingyenes verzió október közepén érkezik.
Szoftver 4
-
Adathalászok nyúlták le a Hotmail-jelszavakat
Működő jelszavak kerültek ki az internetre a hétvégén, de nem az oldal feltörésével szerezték meg őket. Maguk a felhasználók adták ki őket csalóknak.
Közösségi média 13
-
Feltörték a Hotmailt?
A Microsoft vizsgálja, hogy a publikált lista valóban érvényes Live ID azonosítókat tartalmaz-e.
Közösségi média 30
-
Jövőre a mobilokra is megérkezik a Flash
A cég szinte minden mobiltelefonos platformra elkészíti teljes funkcionalitású lejátszóját, egyedül iPhone-ra nem. Az új verzió 2010 első félévében várható.
Tech 18
-
Bill Gates bukott a legnagyobbat a válságon
Szegény gazdagok: a gazdasági visszaesés alaposan megtépázta az ő vagyonukat is, ám még most sem szorulnak zsíros kenyérre.
Mérleg 74
-
Véget ért a Sztegó 1.5 játék, de még nyerhetsz
Mindössze két versenyzőnek sikerült az összes szintet teljesíteni: még van két hely a dobogón.
Biztonság 0
-
Egy „Google Maps” az épületek belsejében való tájékozódáshoz
A Micello alapítói úgy vélik, hogy a nagy méretű épületekben, komplexumokban is szükség van egy navigációs eszközre.
Tech 40
-
Gmail-riválissal jelentkezik az IBM
A vállalat szerint a legtöbb dolgozónak nincs szüksége komplett irodai csomagra a weben, elég a levelezés.
Közösségi média 3
-
Tartalommegosztás ingyen, a szolgáltató kihagyásával?
Az ausztrál-szingapúri kutatás olyan technológiát szeretne létrehozni, melyben a mobil eszközök maguk építenek fel hálózatot.
Tech 14
-
Google Wave: a hullám én vagyok?
Ilyen önkényes és erőltetett paradigmaváltást senki más nem próbálna meg keresztülvinni, akit nem Google-nak hívnak.
Café blog 39
-
Stallman-dollárok a szabad szoftverek tisztaságáért
A Szabad Szoftver Alapítvány kampányt indított a mozgalom tisztaságának megőrzéséért, s a tisztátalannak tartott megoldások felfedezőit jelképes jutalomban részesítik.
Szoftver 4
-
DoS-támadások elleni szűrőrendszert fejlesztettek ki
Gyors és hatékony biztonságtechnológiai metódust írtak le az Egyesült Államokban.
Tech 2
-
Pontosíthatjuk a Google találatait
Újabb hasznos szűrőket vezetett be a vállalat a keresőjének angol nyelvű felületén.
Közösségi média 5
-
Tesztelhető a Mozilla új biztonsági technológiája
A Firefoxba ágyazott CSP-hez nagy reményeket fűznek a vállalatnál. A mechanizmus még nincs kész, de a nyílt próbaüzem már megkezdődött.
Szoftver 2
-
Elkészült a Windows 7-hez az XP mód
A csomag az új operációs rendszer megjelenésének napjától lesz letölthető. A Virtual PC alapú virtuális környezettel egy teljes értékű Windows XP licencet is kap a felhasználó.
Szoftver 90
-
Olcsón ad korlátlan tárhelyet a McAfee
Elindult a cég automatikus online biztonsági mentéseket készítő szolgáltatása.
Szoftver 1
-
Már működik a világ legnagyobb képernyője
A hatalmas méretű, négy elemből álló képernyőt a múlt hét végén avatták fel.
Tech 19
-
A Cisco megveszi a Tandberget
Felvásárlással tör be olyan piacokra az amerikai vállalat, ahova saját erőből eddig nem jutott el.
Mérleg 0
-
Hogyan ne akarjon harcolni a BSA a szoftverkalózok ellen?
Ha már kampány a kalózok ellen, akkor legyen az, s ne tűnjön úgy, hogy igazáből pőre kamuzásról van szó; erre mind a magyar jog, mind a tisztesség lehetőséget ad.
Mérleg 42
-
Nemzetközi gyermekpornó-hálózatot számoltak fel
Világszerte 22 személyt tartóztattak le egy összehangolt razzia keretében.
Mérleg 27
-
Magyarországon gyors az internet
Egy megkérdőjelezhető módszertannal készített felmérés szerint az itthon elérhető átlagos sávszélesség bőven elegendő a mai webes alkalmazásokhoz. De Dél-Korea még így is messze van.
Tech 32
-
Terabájt kapacitású optikai tárolót fejleszt a GE
Átalakított Blu-ray lejátszókban foroghatna a vállalat mikroholografikus lemeze.
Tech 15
-
Egyesült a Magyar Telekom, a T-Kábel és a Dél-Vonal
A nyáron bejelentett összeolvadás szeptember 30-án megtörtént.
Mérleg 4
-
A Sony forradalmasítja a 3D-kamerákat
A japánok egyetlen objektívval megoldják azt, amihez eddig kettő kellett.
Tech 3
-
Változások kora, avagy merre tovább e-közigazgatás?
Az IIR Hungary e-ügyintézéssel foglalkozó konferenciáján fontos változásokról számoltak be az előadók.
Mérleg 0
-
Vége az ingyenes hírportáloknak?
A brit online kiadók felmérése szerint a következő egy évben az online hírpiac fontos szereplőinek több mint kétharmada valószínűleg megszünteti az ingyenes hozzáférést.
Mérleg 38
-
Új tulajdonos kezébe kerül az Invitel
Két évvel ezelőtt eladta a részesedését, most újra tulajdonossá válik a magyar távközlési cégben a Mid Europa.
Mérleg 0
-
Mobilinternet olcsóbban, mindenhol?
A 900 MHz-es sáv használatával lefedhető lenne mobil-szélessávval akár az ország egész területe. A feltételeket még meg kell teremteni, de a költségvetés-tervezet már számol a frekvenciatenderből befolyó bevétellel.
Tech 26
-
Élő videók a Google Earthben
A Georga Tech olyan technológiát fejlesztett ki, mellyel valós időben sugárzott videókat lehet megjeleníteni a térképes alkalmazásokban.
Tech 10
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
ma Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Mutatós, alsópolcos Axon 60-ak mutatkoztak be
ma Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
- Milyen SSD-t vegyek?
- Ubuntu Linux
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Okos Otthon / Smart Home
- EA Sports WRC '23
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- Videós, mozgóképes topik
- További aktív témák...